Gazdaság

Kezdődik az adóroham: 200 ezer a tét

adóbevallás (adóbevallás, )
adóbevallás (adóbevallás, )

Minden negyedik ember az utolsó pillanatra hagyta adóbevallása benyújtását.

Csak az adózók háromnegyede küldte el bevallását az ünnepek előtt, egymillió ember azt az utolsó napra hagyta. A szabály szerint május huszadika lenne a határidő, de idén a pünkösdi ünnep miatt egy nappal később, kedd éjfélig lehet leadni a bevallást, így nagy rohamra számítanak az adóhatóságnál és a postákon. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt kéri, aki tudja, elektronikus úton küldje bevallását.

Németh Gabriella, a NAV Közép-magyarországi Adó Főigazgatóság szóvivője közölte: a tavalyihoz képest jelentősen kevesebb személyijövedelemadó-bevallás érkezett. Mint mondta, az adóhatóságnál segítik a bevallást kitölteni, kedden nyitva lesznek az adóhatóság ügyfélszolgálatai is a megyeszékhelyeken és a legtöbb nagyvárosban este hatig, a szokásos délutáni zárás helyett, Budapesten pedig négy központi ügyfélszolgálaton este nyolcig fogadják az ügyfeleket.

A nyomtatványokat az adóhatóság internetes oldaláról (www.nav.gov.hu) tölthetik le azok, akik nem kaptak adóbevallási csomagot az adóhatóságtól. Mint korábban megírtuk, csak azok késhetnek az adóbevallásukkal, akik még mindig nem kapták meg a fizetési igazolásukat a munkáltatójuktól. Ezt jelezni kell az adóhatóságnak keddig, és akkor nem büntetnek. Minden más magánszemélynek kedd éjfél a határidő. Aki addig nem adja postára a bevallását, azt megbírságolhatják. Akár 200 ezer forintra is.

Aki késik, az nem rendelkezhet adója 1+1 százalékáról. A NAV kiemelte azt is, hogy akinek személyijövedelemadó-fizetési kötelezettsége nem több mint 150 ezer forint, az a bevallásban (71. sor) akár hathavi pótlékmentes részletfizetést is kérhet. Viszont aki a bevallás leadásával késik, már nem kaphat könnyítést a fizetésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik