Gazdaság

Tarol a Tesla

Ezúttal nem Széles Gábor titokzatos bizniszéről van szó.

Tíz éve veszteséges a szilícium-vögybéli Tesla Motors, amely Elon Musk vizionárius elektromos autóit gyártja. Az elmúlt negyedévben azonban fennállása óta először profitról számolt be a cég, nem is kicsiről:  11 millió dollárról. A Model S-t ugyanis elkezdték vásárolni az informatika Mekkájában élő trendi fiatalok. A váratlanul fellángoló kereslet miatt – mind az 5000, ebben a negyedévben gyártott autót eladták – még vissza is tudott fizetni hiteleiből a cég. S hamarosan tovább javulhat a helyzete, hiszen az idén Európában és Ázsiában is meg szeretne jelenni a cég összesen 6 ezer autóval.


Fotó: AFP / Scott Olson

A Tesla-őrület mellett az is segíti a cég helyzetét, hogy sikerült 40 százalékkal (!) csökkenteni az autók összeszereléséhez szükséges emberi munkavégzés idejét tavaly év vége óta. A vevők ráadásul a drágább verziót veszik, amelynek akkuja 500 kilométert is kibír ésszerű vezetési stílus mellett. Ez a modell egyébként majdnem százezer dollárba kerül, bár a Tesla promóciós anyaga szerint még így is megéri, mert olcsó hitelt adnak mellé, s több államban is 10-15 ezer dollárral is támogatja a helyi kormányzat a megvételét. Havi 2-300 dollárt lehet vele spórolni a benzinen évi 25 ezer kilométer levezetése esetén. S Elon Musk személyesen garantálja, hogy legalább 3 évig megőrzi az újraeladási értékét az autó – legalább annyira, mint bármelyik luxusmárka.

Eközben a többi elektromos autós cég erősen fuldoklik.

Persze mindez csak addig lesz így, amíg Széles Gábor Teslára rácáfoló titkos energiacellájáról nem rántják le a leplet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik