Gazdaság

Sokat buktak, akik eladták a házukat

eladó (eladó, )
eladó (eladó, )

Nyomott áron, hosszú várakozási idő után, jelentős áralkukkal tudták csak értékesíteni lakásaikat és házaikat a tulajdonosok a budai agglomerációban.

A budai agglomerációban a válságot követően nagyjából 2000 ingatlan adás-vétel született évente, amely kevesebb mint a fele a 2007-es, válság előtti adatnak – derül ki a Duna House adataiból. A megvásárolt ingatlanok átlagos négyzetméterára az elmúlt egy évben lakásoknál 242 ezer forint volt, a házaknál pedig 187 ezer forint. Az országos trendeknek megfelelően 2009-ben erősebb árzuhanás következett be, majd lassú ütemű esés, amely elmúlt 1,5-2 évben inkább stagnálásnak mondható.

A legolcsóbbak és a legdrágábbak

A cég által 2011 után közvetített lakások átlag-négyzetméterárai nagy eltéréseket mutatnak a fontosabb településeken. A legalacsonyabb négyzetméteráron Érden vásároltak, 207 ezer Ft-ért, ennél valamivel drágábban vettek Szentendrén (231 ezer forintért), Budaörsön pedig már 250 ezer forint fölé ment az átlagár. A nagyobb forgalmú családi házak négyzetméterár-átlagában is óriási különbségek mutatkoznak a népesebb településeken. Ezek között a két véglet Tárnok 150 ezerrel a lista alján és Nagykovácsi 293 ezerrel a tetején.

A háztulajdonosoknak többet kellett engedniük

A családi házak eladóinak kellett a legrugalmasabbnak mutatkozniuk az árakban. Átlagosan 9 százalékkal kellett csökkenteniük az elsőre elképzelt árat, hogy megjelenjenek a vevők, akik további 10 százalék alku után kötöttek csak üzletet. A lakásoknál pedig átlag 6+6 százaléknyit kellett engedni. A legszélsőségesebb adat Szentendrén alakult ki, a családi házaknál: 16 százalékos irányárcsökkentés és 21 százalékos alku lett az átlag. A szomszédos Pomázon ugyanezek az értékek szintén szélsőségesek, csak a másik oldalról: a településen „csak” 3+7 százalékot kellett engedni átlagban. Érdekesség, hogy lakásoknál Szentendrén kényszerültek a legkisebb engedményre az eladók, 4+1százalékra.


Fotó: Kummer János

Jóval kevesebb ingatlan cserélt gazdát, mint a válság előtt

A tranzakciók háromnegyede ház, egynegyede téglaépítésű lakás. A legnagyobb lakásállománnyal Érd rendelkezik, ahol a KSH nyilvántartása szerint 22 ezer fölötti ingatlant jegyeznek. A második legnagyobb Budaörs ennek felével bír, 10,6 ezer ingatlannal.  Harmadik Szentendre közel 10 ezer ingatlannal. Érden 2007-ben még 1648 ingatlan cserélt gazdát, 2011-ben pedig már csak 474. Ez 74 százalékos piacvesztés. Szentendre, Budaörs és Törökbálint is több mint a felét elveszítette a piacnak.

Ennyi ideig kellett várni a vevőre

A házakat átlagosan 241 nap alatt, a lakásokat pedig 281 nap alatt lehetett értékesíteni. Házat a leggyorsabban Pátyon lehetett eladni, átlagosan 154 nap alatt. Nem sokkal több időt (187 nap) vett igénybe Biatorbágyon értékesíteni. Ebben az ingatlantípusban a leglassabban Pomázon (534 nap) és Piliscsabán (415) lehetett vevőre találni. Téglaépítésű lakásokat tekintve a kategória forgalmasabb települései között Budakeszin 127 nap alatt kelt el egy lakás, Szentendrén 167, Budaörsön 234, Érden 276, Biatorbágyon pedig 361 nap alatt.

Ezt keresték

A vizsgált régióban értékesített ingatlanok méreteloszlása azt mutatja, hogy inkább a kisebb méreteket keresik a vevők. Körülbelül minden második vásárló a 40-100 négyzetméter közötti ingatlanokat vette, ezen belül a legerősebb sáv 18 százalékkal a 40-60 négyzetméter közöttieké. Ezen túl szintén 18 százalékkal a másik legnagyobb csoportot a 160 négyzetméter fölötti ingatlanok tették ki. Majdnem minden harmadik (30 százalék) eladott ingatlan a 150-200 ezer forintos négyzetméterár sávban kelt el. 300 ezer fölött csupán a vásárlók 8 százaléka költött. A kifejezetten olcsó, 100 ezer forint négyzetméterár alatti ingatlanokból a vevők 6 százaléka választott, a 150 ezer forint alattiakat pedig 22 százalékuk. A vásárlók több mint fele 10-25 millió között vásárolt, viszont minden tízedik ingatlan 40 millió forint fölött cserélt gazdát.

A vásárlók leginkább (42 százalék) azért vettek ingatlant, hogy nagyobb házba vagy lakásba költözzenek, befektetési célt csupán 6 százalékuk jelölt meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik