Gazdaság

15 milliós büntetés a Ryanairnek

ryanair(960x640).jpg (ryanair, repülőgép, )
ryanair(960x640).jpg (ryanair, repülőgép, )

Megtévesztő volt a légitársaság tájékoztatása, ezért kapták a bírságot.

A Gazdasági Versenyhivatal több szempontból is megvizsgálta a Ryanair a Malév csődjét követően, 2012. február 3. és 29. között megjelent tájékoztatásait, melyekben kedvezményes áron kínálta repülőjegyeit – olvasható a GVH közleményében.

A GVH megállapította, hogy a vállalkozás nem megfelelő módon hívta fel a fogyasztók figyelmét a jegyvásárlással járó, a fogyasztók által jellemzően fizetendő járulékos költségekre (azaz az ún. foglalási adminisztrációs díjra). Nem felelt meg az sem a valóságnak, hogy a hirdetett kedvezményes jegyárak valamennyi Budapestről indított úti cél esetében igénybe vehetők.

Ezekért a jogsértésekért 15 millió forintos bírságot szabtak ki a vállalkozásra. Súlyosbító körülménynek számított, hogy a jogsértés csaknem két hónapon át tartott, és a fogyasztók széles körét érintette, akárcsak az, hogy a Ryanair már korábban is tanúsított a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást. Az pedig enyhítő körülmény volt, hogy nem érte jelentős kár a fogyasztókat, és az is, hogy a vállalkozás később önként módosított tájékoztatási gyakorlatán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik