Gazdaság

Facebookon anyázzák a Telenort

Egymással háborúznak a Telenor-előfizetők az sms-megtagadás miatt a cég Facebook-oldalán.

„A rendkívüli időjárás miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Hajdú-Bihar megyében és Dél-Dunántúlon szórványosan a szolgáltatás akadozásával találkozhattok. A jelenség oka a tegnap este óta tartó rendkívüli havazás, de legfőképpen az áramszolgáltatás kimaradása okoz gondot a térségben a mobilszolgáltatók számára. A bázisállomásokat áramkimaradás esetén saját tartalék akkumulátoraik látják el árammal, de ezek kapacitása is véges (…) Szíves megértéseteket kérjük, és bízunk benne, hogy a hálózati optimalizálásoknak köszönhetően fennakadás nélkül eléritek a térségben (és a térségből) szeretteiteket, barátaitokat, ezen dolgozunk” – tette közzé Facebook-oldalán a Telenor március 15-én.

Hálás sok előfizető

A bejegyzés mintegy 150 kommentje közt aztán egymásnak ugranak az ügyfelek. Egy részük azért méltatja a céget, hogy nem terhelték az amúgy is bizonytalanul tántorgó hálózatot több millió sms kiküldésével. “Kedves Telenor! Nem tudom miert nem tovabbitottak a Belugyminisztérium megfontolt, sokatmondó és valóban konkrét segitséget nyujto SMS-ét, de kurvára igazuk volt. Ez nem fed semmiféle valsaghelyzetbeli dolgot, ennyi erővel azt is kikuldethették volna, hogy ‘nyugodjanak meg, otthon meleg lesz’.”

Az sms szövegén való, szinte kötelező élcelődésen túl volt, aki a „skandináv virtusért” dicsérte a céget, volt, aki azért, mert nem adta ki az adatait (a többi mobilcég sem adott ki ügyféladatokat, csak kiküldte az sms-t.) Többen is kiposztoltak a cég Facebook-oldalára egy, a Telenor ellenállását dicsérő blogbejegyzést, amely a Facebookon sok emberhez eljutott az elmúlt napokban.


Fotó: Hír24

„Köszönöm a Telenornak, hogy nem állt be a birkanyájba bégetni, mint megannyi ‘magyar’!! De azért remélem, ha esetleg normális és fontos üzenet érkezik, akkor továbbítani fogják” – összegzi egy ügyfél. Volt olyan is, aki azt köszönte meg a cégnek, hogy nem rémítette meg idős családtagjait a nehezen értelmezhető sms-sel.

Többen jelezték azt is, hogy átmennek a Telenorhoz, ha lejárt a T-Mobilnál vagy a Vodafone-nál az előfizetésük, annyira egyetértenek a döntéssel.

Lesznek lemondók

De talán még többen arról írtak, hogy felháborítónak találják, hogy a vészhelyzetben nem volt együttműködő a cég. „Itt nem egyszerűen az sms-küldésről van szó, hanem a Telenor hozzáállásáról! Adott egy krízishelyzet, adott egy kérés (az sms tartalmát ne firtassuk – olyan, amilyen). Ebben a helyzetben a Telenor megtagadta ezt a fajta tájékoztatást (bezzeg amikor a marhaságukat reklámozzák jönnek az sms-bombák)!!! Tegyük fel, hogy egy nagyobb katasztrófahelyzet alakul ki, legyen például egy villámáradás, vagy bármilyen természeti vagy ipari katasztrófa, amiben több emberi élet is odavész, és ilyen hozzáállást tanúsítanak, akkor is büszkék lesznek magukra??? Sőt, azok az előfizetők, akik most teljes mellszélességgel kiállnak a Telenor mellett, és ne adj isten valamelyik hozzátartozójukat veszítik el a tájékoztatás hiánya miatt, azok mit fognak reagálni??? Ne kerüljön rá sor! De manapság bármi megtörténhet! A veszélyhelyzeti kommunikációnak ez egy elég jó formája lenne, és támogatható is, sőt hatékony is (megismétlem a tegnapi SMS tartalmát ne firtassuk)!!! Ez a cselekedet a Telenor részéről sajnos gesztusértékű!!! Innentől mindenki azt csinál amit akar, de én biztos hogy lépnék a szolgáltatótól! Egyik sem jobb, mert mind profitorientált szarházi banda, de egy-egy ilyen apróság sokat nyomhat a latba!” – fejti ki gondolatait egy mérsékeltnek számító ellenző.

Nagy kérdés persze, hogy melyik oldalon hányan állnak majd – de még az sem kizárt, hogy új előfizetőket nyer a Telenor a hóhelyzetben hozott döntésével, hogy nem küldi ki a Belügyminisztérium sms-ét. Persze nem egy kommentelő a „viktatúrát” emlegetve arra számít: rövid időn belül kivonulni kényszerül majd a cég Magyarországról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik