Gazdaság

Kerülje el, hogy csalók vegyék el a pénzét!

tigaz(210x140)(1).jpg (tigáz)
tigaz(210x140)(1).jpg (tigáz)

Az egyik gázcégre hivatkozva csalók járják a házakat. Íme, mire kell figyelnie, ha nem akarja, hogy átverjék.

A Tigáz Zrt. tudomására jutott, hogy az utóbbi időben Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben csalók próbálnak pénzt kicsalni fogyasztóktól, főleg idősektől.

Az elkövetők arra hivatkoznak, hogy a gázcég megbízásából keresik fel az ügyfeleket azért, hogy az éves gázkészülék-ellenőrzést elvégezzék, és szén-monoxid-érzékelő műszert szereljenek fel. A munkáért előlegben készpénzt is kérnek, illetve hivatalosnak tűnő okmányt is aláíratnak a tulajdonossal, melyben a fogyasztó egy későbbi fizetésre is kötelezettséget vállal.

Csakhogy ez az egész csalás. Mint a társaság felhívja rá a figyelmet: a TIGÁZ munkatársai soha, semmilyen körülmények között nem jogosultak készpénz átvételére vagy átadására, valamint nem árusítanak szén-monoxid-érzékelő készülékeket.

A TIGÁZ azt kéri ezért, hogy csak olyan embernek nyissanak ajtót az ügyfelek, és csak azokat engedjék a társaság nevében eljárni, akiknek személyazonosságáról és szándékairól meggyőződtek! Munkatársaik és megbízottaik ugyanis kötelesek felmutatni az igazoló okmányaikat (igazolvány, megbízólevél). Továbbá munkatársaik ruháján bal oldalon, mellmagasságban ott kell, hogy legyen az anyacég, az ENI logója, a hatlábú kutya.

Egyedül a hátralékos ügyekben (amikor a fogyasztó tartozik a gázcégnek) jogosultak a Tigáz partnerei pénzbeszedésre. De a hátralék beszedésére szerződött partner az ügyféllel kapcsolatos (fogyasztói adatok, tartozás mértéke, ideje stb.) adatokat ismeri. Csalók ilyen adatokkal nem rendelkezhetnek! S a hátralékbehajtással foglalkozó partner munkatársa is köteles igazolni magát.

Amennyiben tehát valaki a cég nevében keresi fel a fogyasztót, de nem tudja vagy nem akarja magát igazolni, vagy a társaság nevében pénzt kér, pénzt szeretne átadni, fontos, hogy az ügyfelek ne engedjék be az illetőt, és ne fogadjanak el tőle semmit!

A Tigáz arra kéri ügyfeleit, hogy amennyiben bármilyen kételyük támad, forduljanak bizalommal az ügyfélszolgálathoz a következő telefonszámon: 06 (40) 333-338.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik