Gazdaság

Matolcsytól függ a forint sorsa

forint-euró (forint, euró, árfolyam, )
forint-euró (forint, euró, árfolyam, )

Várhatóan jóval 290 forint/euró felett marad a forintárfolyam mindaddig, amíg a piac nem ismeri Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új elnökének terveit – jósolták hétfőn londoni pénzügyi elemzők.

A Commerzbank – az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató csoport – befektetőknek összeállított, Londonban ismertetett napi devizapiaci helyzetértékelése szerint középtávon is döntően az határozza meg a forint árfolyamkilátásait, hogy Matolcsy György mit tesz a következő monetáris tanácsi üléseken. A széles körű piaci konszenzus a 4,50–5,00 százalék közötti sávban valószínűsíti az MNB-alapkamatot a jelenlegi kamatcsökkentési ciklus végén, de a forintra nehezedő mostani nyomás nagyobb része abból a várakozásból ered, hogy az MNB esetleg mennyiségi enyhítési intézkedéseket is foganatosít – vélekedtek a Commerzbank elemzői.

A ház szakértői ugyanakkor azt jósolták, hogy a német gazdaság lendülete hamarosan a magyar gazdaságban is érezteti hatását, segítve a forintot, és ez szükségtelenné teszi „a monetáris kísérletezgetéseket”.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltatási csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó gazdaságokra szakosodott elemzői azonban közölték, hogy nem számolnak mennyiségi enyhítési ciklus elkezdésével az MNB részéről. Véleményük szerint a magyar jegybank ezt a gazdaságélénkítő – a reálgazdaságba kötvényvásárlások révén pótlólagos likviditást juttató – módszert legfeljebb válságkezelő eszközként vetné be szükség esetén.

A JP Morgan londoni elemzői azt valószínűsítik, hogy a monetáris enyhítés fő eszköze a következő hónapokban is a kamatcsökkentés lesz. A ház várakozása az, hogy az MNB a jelenlegi 5,25 százalékról 4,50 százalékra csökkenti irányadó kamatát 2013 közepéig.

A cég londoni közgazdászainak véleménye szerint Matolcsy György irányítása alatt az MNB nagyobb mértékben érvényesít majd kettős mandátumot, vagyis monetáris politikájának céljai között nagyobb súllyal lesz jelen a növekedésösztönzés, mint az előző elnök, Simor András idején, amikor az árstabilitás elsődleges célkitűzésén volt a hangsúly.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó gazdaságokkal foglalkozó szakértői befektetőknek összeállított, szintén hétfőn ismertetett értékelésükben közölték: Matolcsy György MNB-elnöki kinevezése nyomán még valószínűbbnek látják annak a konszenzus alatti prognózisuknak a megvalósulását, amely szerint a magyar jegybank 4,00 százalékig csökkenti alapkamatát a jelenlegi enyhítési ciklus során.

A ház londoni elemzői ugyanakkor bizonytalannak nevezték a további kamatcsökkentések ütemezését, szerintük ugyanis az új MNB-elnök akár az enyhítési folyamat gyorsítását is kezdeményezheti.
Ez utóbbi lehetőséget más nagy londoni házak szakértői sem zárták ki, jóllehet az MNB későbbi kamatpályájával kapcsolatban eltérnek a citybeli elemzői közösség várakozásai.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai Matolcsy György MNB-elnöki jelölésének pénteki bejelentése utáni kommentárjukban azt jósolták, hogy az új monetáris tanács az eddigi, lépésenként 0,25 százalékpontról 0,50 százalékpontra gyorsítja az alkalmankénti kamatcsökkentések mértékét, és 4,00 százalékig viszi le a jegybanki alapkamatot. A Barclays elemzőinek előrejelzése szerint az MNB ezen a kamatszinten várhatóan megáll, mivel a monetáris tanács az enyhítési ciklussal együtt is nyilván pozitív reálkamatot kíván fenntartani.

Az egyik legnagyobb citybeli gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó gazdaságokkal foglalkozó közgazdászainak értékelése szerint ugyanakkor a 4,00 százalékos idei MNB-kamatmélyponttal számoló várakozások figyelmen kívül hagyják azt a döntő jelentőségű tényt, hogy az MNB kamatcsökkentési mozgásterét nagyobb mértékben határozzák meg a piaci kondíciók, mint a magyarországi reálgazdasági helyzet.

A Capital Economics szakértői szerint, ha a jelenlegi kedvező befektetői hangulat megfordul, azzal elveszne a kamatcsökkentési mozgástér, sőt az MNB akár kamatemelésre is kényszerülhet a forintárfolyam és a tőkebeáramlás támogatása végett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik