Gazdaság

Félmillió rászoruló magyarnak lenne hol laknia

lakas(960x640)(1).jpg (épülő lakás)
lakas(960x640)(1).jpg (épülő lakás)

A szociális bérlakásprogramot élesztené fel egy civil szervezet: magánbérlakásokba költöztetnék a rászorulókat. Azt még nem tudni, a kormány befogadja-e a programot, de vidéken hamarosan elindulhat.

A lakhatási szegénységgel foglalkozó Habitat for Humanity Magyarország és a Városkutatás Kft. javaslatot készített a szociális lakásügynökségek bevezetésére hazánkban. Céljuk ezzel az lenne, hogy több olcsó bérlakást vehessenek igénybe a rászoruló családok. Az Open Society Foundation által támogatott projekt kidolgozásakor megvizsgálták az itthon és külföldön működő szociális bérlakás programokat is.

Megállapították, hogy a magyar kormányok szinte kizárólag a lakástulajdonlást támogatták eddig, a bérlést nem. A rendszerváltás előtt még meglévő önkormányzati bérlakások nagy részét pedig privatizálták, mára talán 120 ezer maradt belőlük. Becslésük szerint minimum 300 ezer rászoruló magyar háztartás szorul ki emiatt a főként önkormányzati szociális bérlakásprogramból – írja a Pénzcentrum.hu.

(Fotó: MTI / Kálmándy Ferenc)

Márpedig a jól működő lakáspolitika nemcsak azt jelenti, hogy új lakásokat építünk (építenénk), hanem azt is, hogy mindenki számára elérhető legyen a hozzáférés a méltányos lakhatáshoz. A szervezet azt is megállapítja, hogy a piacon lakásfelesleg van, csak a kínálattal nem mindig találkozik a kereslet. Na és az is gond, hogy a bérleti díjakat a rászorulók nem tudják megfizetni.

Javaslatuk ezért az, hogy az úgynevezett szociális lakásügynökségek irányításával vonják be a magánbérlakásokat a szociális bérlakások körébe. Így mintegy félmillió rászoruló jutna megfizethető bérlakáshoz. Békéscsabán, Kecskeméten, Nyíregyházán és Szombathelyen indítanák a programot, ahol az önkormányzatokkal eddig a szándéknyilatkozatok aláírásáig jutottak.

Szeptemberig pedig a kormány elé teszik a részletes javaslatot. Kérdés, hogy vevő lesz-e a programra a kormány. S hogy a magánbérlakásokat kiadókat, akik egy része köztudomásúlag feketén üzletel, hogyan tudják majd rávenni arra, hogy bekapcsolódjanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik