Gazdaság

Rossz hírek Brüsszelből

gazdasag(960x640)(3).jpg (gazdaság)
gazdasag(960x640)(3).jpg (gazdaság)

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint stagnál a magyar gazdaság, idén és jövőre is a bruttó hazai termék 3,4 százaléka lesz az államháztartási hiány Magyarországon.

Az Európai Unió vezető testülete szerint gyakorlatilag stagnálni fog idén a magyar gazdaság (0,1 százalékkal csökken), miután a kivitel és belső fogyasztás kedvező fordulatait ellensúlyozza a beruházások 1,5 százalékos és a háztartások fogyasztásának 0,5 százalékos visszaesése.

A bizottság szerint csak 2014-ben indul el a növekedés (1,3%), miután a kivitel bővülése és a belső fogyasztás mellett a háztartások fogyasztása is enyhén bővülhet. A nem-kormányzati beruházások azonban 2015-ben is várhatóan csökkenni fognak.

Brüsszelben úgy vélik, az államháztartási hiány 2013. évi megugrása elsősorban egyes szektorális és egyszeri különadók kivezetésével (1 százalékpontnyi egyenlegromlás), az adóbevételeket csökkentő gazdaságösztönző intézkedésekkel (-0,5 százalékpont), illetve a magasabb jövedelműek személyi jövedelemadóját csökkentő (-0,25 százalékpont) intézkedésekkel magyarázható.

A bizottság szerint a GDP-arányos államháztartási hiány a tavalyi 2,4 százalék után idén és jövőre is 3,4 százalék lesz. Novemberben még 2013-ra 2,9 százalékos, 2014-re pedig 3,5 százalékos hiányt vártak.

A GDP-arányos államadósság szintje a tavalyi 78,6 százalékról idén 78,7 százalékra nő, majd 2014-ben 77,7 százalékra csökken.

Az Európai Unió egésze sem teljesít túl jól: a 27 tagország összesített hazai összterméke (GDP) 0,1 százalékkal nő az idén, az eurózónában azonban fennmarad a recesszió, a GDP 0,3 százalékkal csökken – írja a téli gazdasági prognózis.

A gazdasági tevékenység lanyhasága következtében a munkanélküliség magas szinten marad, az EU egészében 11,1 százalék, lesz, az euróövezetben pedig eléri a 12 százalékot. A gazdaság fellendülése 2014-ben kezdődik meg, arra az évre az EB 1,4 százalékos növekedést jósol.

Később Olli Rehn azt mondta, hogy Magyarország a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére jelölt hat ország között van. Az Európai Bizottság pénzügyi biztosa a szervezet téli előrejelzésének ismertetésekor úgy fogalmazott: a magyar kormány többlet konszolidációs lépéseket tett, amelyek közül néhányat az Európai Bizottság még nem vett figyelembe jelenlegi előrejelzésében.

“A szervezet még mindig vizsgálja, hogy ezeknek az intézkedéseknek milyen ideiglenes, illetve tartós hatása van” – tette hozzá. Megismételte: a magyar kormány elkötelezettségét jelezte a 3 százalék alatti hiányszint tartására.

Magyar reakciók

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint Brüsszel előrejelzésével szemben Magyarország biztonságosan képes lesz jóval 3 százalék alatt tartani a költségvetés hiányát.

A magyar kormány tartja magát a korábban elfogadott, három százalék alatti hiánycélhoz – jelentette ki Varga Mihály tárca nélküli miniszter. Mint fogalmazott, “lassan hagyomány lesz, hogy minden évnek úgy futunk neki”, hogy az Európai Bizottság vitatja az adott év kormányzati prognózisát. A vita azonban 2011-ben és 2012-ben is úgy dőlt el, hogy a magyar kormány álláspontja igazolódott – emlékeztetett.

A kabinet elkötelezett annak érdekében, hogy Magyarország kikerüljön a 2004 óta tartó túlzottdeficit-eljárás alól – tette egyértelművé a miniszter.

Banki elemzők: 120-300 milliárd forintos csomag jöhet

Árokszállási Zoltán, az Erste elemzője szerint a bizottság államháztartási hiányra vonatkozó előrejelzése meglehetősen szigorú, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a tavalyi hiányt 2,4 százalékon látja, de reális a bizottság 0,1 százalékos idei GDP-csökkenési előrejelzése. Hozzátette: a kormánynak az áprilisban benyújtandó konvergenciaprogramban egy érdemi, az előzőleg vártnál nagyobb kiigazító csomaggal kell előállnia, amelynek nagysága 200 és 300 milliárd forint között lehet.

Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője kiemelte: a 3,4 százalékos hiányprognózis 2013-ra túlzónak mondható, bár kérdéses, hogy a deficit kalkulálásakor a bizottság figyelembe vette-e a tartalékokat. A szakértő szerint nincs szükség további intézkedésekre, azonban ha a brüsszeli testület ragaszkodik a kiigazításhoz, 120-150 milliárd forintos csomag jöhet.

Kis mértékben gyengült a forint a bankközi devizapiacon péntek délelőtt azt követően, hogy az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta Magyarország 2013–2015-re vonatkozó gazdasági prognózisát.

Az euróval negyed 12 környékén 293 forinton kereskedtek, a bejelentés előtt még 292,60-292,70 forint volt egy euró.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik