Gazdaság

Egyre több devizahiteles kerül csapdahelyzetbe

Az árfolyamváltozás és a lakásárak csökkenése miatt a korábbinál is több devizahiteles tart ott, hogy hiába törleszt, a tartozása csak lassan fogy. S ha eladná a lakását, az ára nem lenne elég arra, hogy kifizesse a hitelét.

Korábban bemutattunk egy devizahiteles családot, akik hasonló cipőben járnak – azóta sem tudják, hogyan kerülhetnének ki e csapdahelyzetből. Csak el-elmaradva tudnak törleszteni. Egyik megmentőprogramba sem illenek bele. Ha a lakást eladnák, kevesebbet kapnának érte, mint amennyivel még tartoznak. Pedig már nyolc éve fizetnek. Úgy tűnik, egyre többen kerülnek hasonló helyzetbe.

Ennek két oka van. Az egyik, hogy hiába törlesztenek, az árfolyamváltozás miatt lassan apad csak a hitelük A másik, hogy az ingatlanok ára igen jelentősen leértékelődött az utóbbi években – állapítja meg a portfolio.hu.

Az MNB adataiból is látszik ez a tendencia, hiszen 2009 eleje és 2012 vége között 51 százalékról 57 százalékra nőtt a kritikus helyzetben lévők aránya. Ők azok, akiknél az aktuális hiteltartozás eléri a lakás forgalmi értékének 90 százalékát. (Ez a hányados az úgynevezett hitelfedezeti, vagy LTV arány.)

A gond az, hogy akik ilyen helyzetbe kerültek, azoknak a Nemzeti Eszközkezelő (NET) sem biztos, hogy tud segíteni, hiszen ha 80 százalék felett volt a hitel felvételekor a kölcsön összege a lakás árához képest, akkor az kizáró ok (támogatott hitelnél 100 százalék lehet az arány) – említi meg a lap. S hozzáteszik, hogy például 2008-ban a felvett hitelek 60 százalékánál jellemző volt a 70 százalék feletti LTV-mutató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik