Gazdaság

Eurovízió – ezért félnek sokan a nyeréstől

Eurovízió (eurovízió)
Eurovízió (eurovízió)

Több ország azért nem indul az Eurovíziós Dalfesztiválon, mert attól fél, ha megnyeri, nyakába szakad a következő évi rendezés, ami tetemes összegbe kerül. Magyarország az utóbbi években nem került a dobogó közelébe sem.

Az Eurovíziós Dalfesztiválra a beugró 157 ezer svájci frank (majdnem 37 millió forint), ami nem kiugróan magas összeg a tévéiparban – írja a vg.hu. Erre még jön némi műholdas díj, meg szállás és utazási költség. S a közszolgálati csatorna a nevezési díj negyedének megfelelő összeget rendszeresen vissza is kapja – tudta meg a lap az MTVA-tól.

Az igazi rizikó nem ez az összeg, hanem ha egy ország versenyzője nyer. Mert akkor a következő évben övé a rendezés, és annak költsége is. Ami már tetemes összeg: tavaly Azerbajdzsánnak tokkal vonóval legalább 686 millió dollárjába került a dalfesztivál többnapos rendezvénye.

Nem véletlen, hogy több ország is úgy döntött, inkább nem nevez. Az idén Törökország, Szlovákia és Portugália is gazdasági helyzete miatt marad távol. S ebben jócskán benne van az is, hogy semmiképpen nem szeretnének 2014-ben rendezők lenni, és vállalni az ezzel járó hatalmas költségeket. A lap megemlíti, tavaly a spanyol közszolgálati tévé vezetői még viccelődtek is Pastora Solerrel, nehogy nyerjen, mert az ország nem engedheti meg magának a vele járó költségeket.

Mi magyarok az utóbbi években persze elég messze voltunk az első helyezéstől – emlékeztet a lap a Compact Disco tavalyi 24. és Wolf Kati tavalyelőtti 22. helyére, meg a szétporladt nyerési reményekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik