Gazdaság

900 milliós foglakoztatási program Komárom-Esztergom megyében

munkás gyárban (ganz, gyár, munkás)
munkás gyárban (ganz, gyár, munkás)

Az összeg 30 százalékkal több a 2012-es forrásoknál – mondta el Pákozdi Szabolcs, a szervezet vezetője Tatabányán.

Idén 900 millió forinttal támogatja a munkaügyi központ a hátrányos helyzetű álláskeresőket és a válság hatásai miatt állásukat vesztett munkavállalókat Komárom-Esztergom megyében. A programba a tavalyi létszámnál 45 százalékkal több embert, összesen 800 főt szeretnének bevonni, 560 fő részére át- és továbbképzési támogatást kínálnak, elsősorban a munkáltatói igényeken alapuló szakképzésekben.

A megszerzett szakképesítés begyakorlása érdekében legalább 300 ember foglalkoztatásához támogatást adnak a munkáltatóknak, illetve további 240 ember elhelyezkedését támogatják, akiket előtte különböző programokon készítenek fel.

A hátrányos helyzetű álláskeresők csoportjába tartoznak az alacsony iskolai végzettségűek, a 25 év alatti pályakezdő fiatalok, az 50 év feletti álláskeresők, a gyesről, gyedről, ápolási díjról visszatérők, a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők és a tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik