Gazdaság

Nincs miért mosolyognia Matolcsynak

matolcsy-györgy (matolcsy györgy, )
matolcsy-györgy (matolcsy györgy, )

Elemzők szerint nincs nagy piaci jelentősége annak, hogy a kormány két héttel korábban törlesztette a Nemzetközi Valutaalappal szembeni adósság egyik, 607 millió eurós részletét. A lépéssel a kabinet a befektetőknek üzent, s az legfeljebb hangulatjavításra jó.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank szakértője azt emelte ki, hogy nincs sok idő a törlesztés esedékessége és végrehajtása között, így a tranzakció előrehozatalának nincsen nagy pénzügyi hatása sem. Szerinte a kormány ezt egyfajta “hangulatjavító” lépésnek is szánhatta, hogy megmutassa a választóknak és a piacoknak: megfelelően el van látva devizával.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be, hogy a kormány az eredeti határidő előtt két héttel, japán jenben törlesztette az IMF felé fennálló adósság egy részletét. A tárcavezető szerint a korai törlesztés “a pénzügyi stabilitást, a befektetői biztonságot, és az ország erejét mutató lépés”.

A kormány valóban többet tudott eladni a lakossági eurókötvényből, mint amennyire korábban lehetett számítani – mondta Árokszállási Zoltán. Az 1,3 milliárd eurós értékesítés már tekintélyes összeg az idei évre tervezett, valamivel több mint 5 milliárd eurós devizakibocsátási cél fényében, de az értékesítés gyors üteme is fontos. Így kérdéses, hogy szükség lesz-e egyáltalán nemzetközi devizakötvény-kibocsátásra – tette hozzá.

A közgazdász szerint ugyanakkor egy intézményi devizakibocsátásnak pozitív felhangja lenne a piacon, jóllehet a kormány stratégiájába beleillik, hogy inkább a belső szereplőket igyekeznek bevonni az adósságfinanszírozásba. A Prémium Euró Államkötvény (PEMÁK) nagyobb értékesítésének ára is van. Az első széria 5,1 százalékos néveleges kamatozása, illetve a második széria 4,7 százalékos kamata is felette van a magyar deviza-államkötvények piaci hozamszintjeinek – hívta fel a figyelmet a közgazdász.

Kondrát Zsolt, az MKB Bank elemzője is hasonlóan vélekedett az előrehozott törlesztésről. Szerinte semmilyen messzemenő következtetést nem érdemes levonni a bejelentésből, hiszen két héten nem áll vagy bukik semmi. A japán jenben történő törlesztéssel kapcsolatosan kiemelte, hogy a kormány devizapozicióit swap-üzletekkel fedezi, így “nem tud igazán nyerni” a korai törlesztéssel.

Az MKB elemzője szerint a kormányzati lépés egyfajta üzenet lehet a befektetőknek, hogy “minden rendben van”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik