Gazdaság

Ételből is egyre kevesebbet veszünk

szupermarket (szupermarket, )
szupermarket (szupermarket, )

Ételből, üzemanyagból, bútorból, műszaki cikkekből csökkent leginkább a fogyasztásunk. Emiatt novemberben 4,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi értékesítés mennyisége.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek, az üzemanyagtöltő állomások, a bútor- és műszakicikk-üzletek, valamint a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk üzletek eladásai estek vissza leginkább tavaly novemberben az előző évihez képest. Összességében 4,1 százalékkal vásároltunk kevesebb terméket, mint egy éve. Az év első 11 hónapjában pedig 2 százalékkal vásároltunk kevesebbet az egy évvel korábbinál – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kimutatásában.

A KSH és a Nemzetgazdasági Minisztérium is hangsúlyozza, hasonló a tendencia Európa többi államában is. Ide tartozik, hogy az Eurostat január 8-i közleménye szerint a kiskereskedelmi eladások 2012 novemberében az Európai Unió 27 tagállamában 1,3 százalékkal, az eurózóna országaiban 2,6 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A Takarékbank elemzője, Suppan Gergely szerint azonban a 4,1 százalékos visszaesés várakozáson felüli. Ezen belül az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem értékesítési mennyisége novemberben 2 százalékos, az év első tizenegy hónapjában 0,6 százalékos volt.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene novemberben 7,7, az első tizenegy hónapban 3 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától, ezen belül például az üzemanyag-fogyasztás 1,1 százalékkal volt kevesebb. Novemberben a legnagyobb mértékű visszaesés (16,2 százalékos) a bútor-, műszakicikk-üzletekben következett be.

Suppan szerint tavaly éves szinten 2,1 százalékos lehetett a kiskereskedelmi forgalom átlagos visszaesése.
Úgy véli, a bérek és nyugdíjak várható idei szerény mértékű reálnövekedése miatt az idén a kiskereskedelmi forgalom alacsony szinten stabilizálódhat. Az év második felében pedig enyhe növekedést is mutathat (a tavalyi gyenge számokhoz képest). Ezzel együtt az elemző szerint idén összességében 0,7-1 százalék közötti mértékben csökkenhet a kiskereskedelmi forgalom.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik