Gazdaság

Itt a brutális burgonyaár-növekedés

Krumpli(960x640)(1).jpg (Krumpli)
Krumpli(960x640)(1).jpg (Krumpli)

A ma kijött adatok szerint a gazdák majdnem kétszeresére emelték a burgonya eladási árát novemberben. A krumplitermesztők szerint ez még csak a kezdet.

Már jócskán fizetjük a tavalyi aszály árát: novemberben a növényi termékeket átlagosan negyedével adták a gazdák drágábban, mint egy évvel korábban. A termékek közül kiugróan, 88 százalékkal növekedett a burgonya termelői ára – állapítja meg a statisztikai hivatal. A mezőgazdasági árakkal szorosan együtt mozognak a fogyasztói árak, tehát szinte azonnal érezhetjük a bevásárlókosarunk tartalmának kifizetésekor is.

Legalább 20 százalékos emelés

Összességében 18 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest a mezőgazdasági termelői árak novemberben. A január–novemberi összevont árnövekedés ennél kisebb mértékű, átlagosan 15,4 százalékos volt. A novemberi szám ezzel együtt kicsit jó hír a fogyasztóknak: 6 százalékponttal kisebb volt az áremelkedés, mint októberben. Az árnövekedés mértékének csökkenése a növényi termékek és az állatok, állati termékek esetén egyaránt tapasztalható volt.


Fotó: MTI / Földi Imre

Talán a legfájóbb idén a krumpli árának az emelkedése lesz. 2012-ben a burgonya ára az augusztus–szeptemberi időszakban volt a legalacsonyabb, főként mert nagyobb mennyiségű burgonyakészletet adtak el a gazdák. Novemberben elindult a „Bevásárlókosár” című sorozatunkban előre jelzett emelkedés, s januárra a budapesti piacokon már el is érte a burgonya kilónkénti ára a 200 forint környékét. Ez majdnem kétszer annyi volt, mint az előző héten!

300 forintos krumpli februártól?

Mint a „Bevásárlókosár” múlt heti cikkében megírtuk, nagy kérdés, hogy fog-e még tovább drágulni a krumpli. Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnöke, Szabó István szerint még egy jó hónapig tarthat ki a magyar krumpli. Utána jöhet egy nagyobb áremelkedés, amikor importra váltunk. Aztán úgy június elejére fogyhat el az óburgonya, s jöhet helyette az új.

Ugyanakkor Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség vezetője szerint nem lesz további drasztikus, durva áremelkedés. Hiszen nem tudja elviselni a piac. Jól jelzi ezt, hogy már a tavalyi második-negyedik negyedévben is csökkent az eladott árumennyiség. Ha újabb áremelések lennének, akkor még jobban csökkenne a fogyasztás – jegyezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik