Gazdaság

Egyre drágábbak lehetnek a bankszámlák

bankautomata (pénzfelvét, )
bankautomata (pénzfelvét, )

A tranzakciós illeték jól bekavart, egyre újabb és újabb díjemeléseket hirdetnek meg a bankok. Úgy tűnik, a magas jövedelműek számlái sem ússzák meg a drágulást.

Mostanra a tehetősebb, számlájukat nagyon aktívan és tudatosan használók sem számíthatnak kedvezményezettnek – írja az Azénpénzem.hu. Korábban úgy tűnt, ők szinte semmit sem éreznek majd az új teherből, a tranzakciós illetékből, de mostanra már náluk is 38 százalék körüli az átlagos díjemelés.

A kondíciós listáknál sohasem volt akkora zűrzavar, mint most. Akad pénzintézet, amely már a negyedik változtatást hirdette meg – írja a lap. Szerintük talán februárra állhatnak be a díjak. De nem kizárt, hogy még utána is lesznek változások. És persze azt sem tudni, a ma még esetleg olcsóbbnak tűnő számlák mikor válhatnak drágává.

Több példát is említenek. Az egyik, hogy a Volksbank márciustól „könyvelési díjat” vezet be, amivel a lap szerint a tranzakciós illetéket minden fizetési és készpénzforgalomnál áthárítják, és nem lesz kivétel a kártyás fizetés sem. A bank azonban február 11-étől komoly díjemelést is végrehajt – jegyzik meg.

Az FHB pedig február 18-ától a közüzemi díjfizetésnél sem csak a fix (52 forintos) díjat kéri el, hanem felszámítja a 0,2 százalékos tranzakciós illetéket is. Egyik hitelkeretüknél pedig (a Flexibilisnél) pénzbe fog kerülni kártyás vásárlás is – említik meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik