Gazdaság

Éjjel korlátozzák egyes kocsmák nyitva tartását

kocsma (kocsma)
kocsma (kocsma)

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) megdöbbenve értesült arról, hogy a főváros több, jelentős turistaforgalmat is lebonyolító vendéglátóhelyén korlátozták a megszokott nyitvatartási időt.

Egy törvénymódosítás szerint október 10-től korlátozzák egyes kocsmák nyitva tartását. Egész pontosan a világörökségi területen szeszes italt kimérő, árusító kereskedelmi, illetve vendéglátó üzlet 24 óra és 6 óra közötti nyitva tartásához a jegyző engedélye szükséges. Az engedélyezési eljárásban a rendőrség szakhatóságként vesz részt, amely szakhatósági eljárás a tevékenység közbiztonságra gyakorolt hatásával, a személy- és vagyonbiztonsággal kapcsolatos szakkérdésre irányul.

A rendőrség a szakhatósági hozzájárulást hivatalból évente felülvizsgálja, illetve lakossági bejelentés alapján bármikor felülvizsgálhatja. Amennyiben a rendőrség a felülvizsgálat során megállapítja a szakhatósági hozzájárulásban előírtak megsértését, a szakhatósági hozzájárulását visszavonja.

A kamara szerint a jogalkalmazói gyakorlat nincs összhangban az eredeti jogalkotói szándékkal. A BKIK közleményében azt írja, minden eszközével azon lesz, hogy a törvény által hátrányos helyzetbe került vállalkozásoknak segítő jobbot nyújtson.

Véleményük szerint nem az volt a jogalkotói szándék, hogy ilyen mértékben korlátozzák a szeszes italt kimérő és árusító kereskedelmi és vendéglátóhelyek éjfél utáni nyitva tartását. Így a vendégek csak csökkentett mértékben férnek hozzá a szolgáltatásokhoz. Ami hátrányos a vendéglátóhelyek, kereskedelmi egységek forgalmára, és a turizmust is kedvezőtlenül érinti – fejtik ki.

Ezért a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara nyomatékosan kéri az eljáró hatóságokat, hogy kellő körültekintéssel és a releváns körülmények mérlegelésével járjanak el a jogszabály alkalmazása során. Az ügyben érintett felekkel azonnali egyeztetést kezdeményeztek a kialakult problémás helyzet mielőbbi orvosolására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik