Gazdaság

Elszállnak a nyugdíjak

nyugdijasok(960x640)(6).jpg (nyugdíj, nyugdíjasok konferenciája)
nyugdijasok(960x640)(6).jpg (nyugdíj, nyugdíjasok konferenciája)

A Napi Gazdaság szerint a nyugdíjjárulék-plafon eltörlésének komoly következményei lesznek.

Kapcsolódó cikkek

A nyugdíjjárulék-plafon eddig a nyugdíjszámításnál éppúgy számított, mint a járulékfizetésnél. A nyugdíjaknak volt felső (nagyjából 300 ezer forint) és alsó (idén 28,5 ezer forint) határa. A plafon eltörlésével a járadéknak sem lesz plafonja – írja a lap. Jövőre az általános számítási szabályok mellett 372 ezer forint havi átlagjövedelem felett csökkentett mértékben számítják be a bért a nyugdíj-kalkulációnál.

Vagyis 372 ezer és 421 ezer forint között a bér 90 százalékát, 421 ezer forint felett pedig 80 százalékát. Azt még nem tudni, hogy a 372 ezer a nettó, vagyis a nyugdíjszámítás alapjául szolgáló összeg vagy még csak a bruttó bér. A lap számítása szerint az állami, kétmillió forintban maximált bruttó béreknél nagyjából egymillió forint lehet a nyugdíjszámítás alapja, ami 660 ezer forintos nyugdíjat jelent, a versenyszférában pedig ennek a többszörösét is ki lehet adni bérben, így csak kicsit tompítja a degresszió a nyugdíjakat, aminek nem csak társadalmi következményei lesznek.

Az, aki a minimumnyugdíj hússzorosát, de akár ötvenszeresét is elérheti egy-egy jó helyről nyugdíjba ment munkavállaló, ugyanúgy ingyen fog utazni, mint a minimálbérért nyugdíjat kapó társa. A nyugdíjkasszát illetően mindez komoly megterhelést jelenthet. Az csak az egyik probléma, hogy a kiadások jelentősen megnőhetnek. Emellett sokkal nehezebben lesz tervezhető az alrendszer, ami adott esetben sokkal jobban terheli a kasszát, mint amennyit spórolt az állam a plafon eltörlésével.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik