Gazdaság

Már karácsonykor is jobban ellenállunk a kísértésnek

Karacsony(960x640)(1).jpg (karácsony)
Karacsony(960x640)(1).jpg (karácsony)

Mármint annak, hogy áruhitelt vegyünk fel. A magyarok négyötöde aggódik amiatt, hogy a közeljövőben emelkednek megélhetési költségei, és jelentős azok aránya is, akik attól tartanak, hogy tovább romlik saját háztartásuk anyagi helyzete.

A hat országra kiterjedő felmérésben összesen tízezer ügyfél válaszolt a Provident (IPF csoport) kérdéseire, köztük ötezer magyar. A rövid tanulság az, hogy pesszimisták vagyunk, és jobban megfontoljuk, költekezzünk-e.

A viszonylag jól keresők is aggódnak

A hazai válaszadók nettó átlagkeresete 172 ezer forint volt, ami azt jelenti, hogy a céggel szerződöttek közül inkább a jobban keresők töltötték ki az online kérdőívet (jellemzően havi 100 és 180 ezer forint között keresnek az ügyfeleik).

Ehhez képest meglepő az eredmény: a kérdőívet kitöltők 81 százaléka aggódik, hogy nőhetnek a megélhetési költségei, és 41 százalék tart tőle, hogy emiatt tovább romlik saját háztartása anyagi helyzete. Csak a válaszadók 24 százaléka bízik abban, hogy több bevétele lesz, amiatt, hogy többet tud dolgozni vagy hogy új munkája lesz.

Kevés a megtakarítás

A cég ügyfeleiből kikerülő válaszadó magyarok háromnegyedének semmilyen megtakarítása nincs, s akinek van is, azok közül is a zömének kevesebb, mint 100 ezer forint (16 százaléknak). Viszont csak 3 százalék nyilatkozott úgy, hogy nincs semmilyen adóssága. A többség (62 százalék) havi 20 és 100 ezer forint között törleszti tartozását.

Óvatosan költünk

A hat ország (csehországi, lengyelországi, romániai, szlovákiai és mexikói ügyfeleiket kérdezték meg még) közül a magyarok mondták a legtöbben (69 százalék), hogy sokkal óvatosabban költenek, mint korábban. S nálunk voltak a legtöbben (83 százalék), akik elhalasztották nagyobb összegű kiadásaikat (hacsak nem voltak feltétlenül szükségesek).

Hitelt csak vészhelyzetben

A magyarok döntő többsége (95 százalék) azt mondta, hogy alaposan meggondolja, felvegyen-e hitelt. Ebből az szűrhető le, hogy nagyon óvatossá váltak. Ezt támasztja alá az is, hogy 88 százalék csak vészhelyzetben vesz fel kölcsönt. De még mindig vannak (16 százaléknyian) akik beismerték: nem feltétlenül csak annyi pénzt vesznek fel, amennyit vissza is tudnak fizetni.

A karácsonyi vásárlásnál is jobban meggondolják

Szirmák Botond vezérigazgató azt is elmondta a szerdai tájékoztatón, hogy míg karácsony előtt többnyire megugrik az áruhitelek száma, most ez is kevésbé jellemző, mint máskor. S abban is mérhető az óvatosság, hogy az érdeklődő ügyfelek közül a korábbinál nagyobb arányban nyilatkoznak úgy a telefonos ügyfélszolgálatnak, hogy még meggondolják a hitelfelvételt.

Pár éve újra népszerűbbek lettek a zacik is, ha hitelre volt szükség.

Sok kérelmet elutasítanak

A cég egyébként a felelős hitelezés jegyében szigorított 2008 óta (a válság óta) a kihelyezésen. Ezt abból is lehet látni, hogy az idén a kölcsönért jelentkezők már 62 százalékát utasították el. Így elérték, hogy tíz százalékra le tudták szorítani a (90 napon túl) nem teljesítő adósok arányát.

Oktatni kellene

Az is elhangzott, hogy a pénzügyi tudatosság javítása érdekében más hitelintézetekkel együtt azt szorgalmazzák, hogy az alaptantervbe kerüljenek be a pénzügyi ismeretek. Ezt elengedhetetlennek tartják ahhoz, hogy minél felelősebb döntéseket tudjunk hozni anyagi kérdésekben.

Egy pár napja közzétett, másik felmérés is azt mutatja, egyre többen félnek a hitelektől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik