Gazdaság

Drágulásban dobogósak vagyunk

Magyarországon átlag 6 százalékkal drágult az élelmiszer, háztartási vegyiáru és kozmetikum a harmadik negyedévben tavalyhoz képest. Ez Európában a második legnagyobb ütemű áremelkedés. Csak a törökök előztek meg minket.

Az európai átlag 3,5 százalék, Magyarországon 6 százalékkal emelkedett az élelmiszer, háztartási vegyiáru és kozmetikum fogyasztói ára, s minket csak a törökök übereltek, 12 százalékkal – derült ki a Nielsen kutatásából. A vizsgált országok többségében kisebb lett vagy változatlan maradt a drágulás mértéke. S ha az összképet nézzük, az árak növekedési üteme lassult.

Mennyiségében Magyarországgal együtt nyolc európai országban csökkent a napi fogyasztási cikkek bolti forgalma. Nálunk az eladás átlag 2 százalékos csökkenését regisztrálták. Ezt meghaladó mértékben, 3-5 százalékkal kevesebb árut adtak el Csehországban, Görögországban és Portugáliában. Az európai átlag mínusz 0,4 százalék volt (ami lassuló forgalomcsökkenést jelent). Itt legjobban Lengyelország és Írország szerepelt; mutatójuk egyaránt plusz 4 százalék.

Viszont (a drágulás miatt) kiskereskedelmünk árbevétele 4 százalékkal haladta meg idén július–szeptemberben az előző évi hasonló periódusét. Ez földrészünkön az ötödik legnagyobb növekedési ütem. Az európai átlag 3,1 százalék.

A folytatódó gazdasági zavarok kedvezőtlenül hatnak az európai fogyasztók vásárlási szándékaira – állapítja meg a cég európai kiskereskedelmi tanácsadási igazgatója, Jean-Jacques Vandenheede. 21 vizsgált európai országban csökkent tovább az értékben mért forgalom növekedési üteme. Itt a legnagyobb növekedést Törökország érte el 10 százalékkal, Finnország 8, Szlovákia és Lengyelország 6-6 százalékkal követte. Viszont Görögországban értékben is csökkent a forgalom.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik