Gazdaság

Varga most épp udvarol az IMF-nek

Még mindig jobb a Valutaalap, mint az Európai Bizottság - véli a főtárgyaló miniszter.

Varga szerint az IMF korrektebb magatartást mutat Magyarországgal szemben mint az Európai Bizottság. A kormány 2010-ben fiskális szigor irányába indult el, ezzel megállította az államadósság növekedését – mondta a tárca nélküli miniszter – a magyar IMF-főtárgyaló – a Századvég, a Széll Kálmán Alapítvány valamint a Heti Válasz közös Fókuszban a nemzeti érdek című konferenciáján, ahol a téma a magyar államháztartás finanszírozása volt.


Fotó: MTI / Földi Imre

Hetek óta megy a vita az EU-val, hogy a 2013-as hiány a GDP 2,9 vagy 3,1 százaléka lesz, ezen az egy tizedponton megy a vita az elmúlt hetekben. A valutalap magatartása sokkal korrektebb – nem a tizedpontokon vitatkozik, hanem a folyamatokat vizsgálja, szemben az Európai Bizottsággal, amely pedáns könyvelőként pontosan három százaléknál akarja meghúzni a 2013-as hiányt – magyarázta Varga a Napi Gazdaság tudósítása szerint.

Szerdán mindenesetre eldől, hogy az EU mire jutott a számolással, ugyanis holnap hozza nyilvánosságra az Európai Bizottság az őszi gazdasági prognózisát. Varga szerint az államadósság csökkentése ettől függetlenül is napirenden marad, a kormány nem készít választási költségvetést 2013-ban. „A költségvetési hiány elcsúszását nem engedhetjük meg magunknak 2013-ban sem – különben 500 milliárd forintnyi támogatástól eshetünk el” – magyarázta.

Szerinte az adósságcsökkentés növekedési áldozattal jár, s a következő két-három évben sem várható komolyabb gyorsulás. Évek kellenek míg visszaépül a potenciális növekedési ütem a korábbi négy százalék körüli szintre – idézte a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik