Egy tiszaalpári cég, az Aromatic Plusz Fém 2010 Kft. által forgalomba hozott mák a megengedettnél jóval nagyobb mértékben tartalmazott morfiumot – derült ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapjáról. Eszerint a cég egy mákszállítmánya 139 milligramm morfiumot tartalmaz, azaz a megengedett mennyiség több mint négyszeresét.
Ez az elmúlt néhány hétben a második jogsértő mákszállítmány, amelyet a hatóság megtalált. Az előző eset is Szeged környékén volt.
Visszahívás, bírság
Mint a Nébihtől azóta megtudtuk, az előző adag mák forgalomból való kivonását és a fogyasztókhoz eljutott tételek visszahívását elrendelték, bár még zajlik a nyomonkövetési vizsgálat. A megsemmisítésről/ártalmatlanításról a forgalmazónak kell gondoskodnia, és meg is bírságolják.
Vélhetően ez történik majd ezzel a szállítmánnyal is.
Ezek a határok
Magyarországon a mákmag élelmiszer-alapanyag, főként péksütemények, édességek készítésében használják fel. A mák ugyanakkor gyógyszer- illetve kábítószer alapanyag is. A máktokból ópium nyerhető ki, amelynek szintén magas az alkaloid-tartalma. A legismertebb mák-alkaloidok: a morfin, a kodein, a tebain, a noszkapin és a papaverin.
Az étkezési mák alkaloid-tartalmára jelenleg nincs EU előírás, a magyar nemzeti határérték morfin esetében 30 mg/kg, narkotin 20 mg/kg, morfin + narkotin együtt 40 mg/kg, tebain 20 mg/kg, kodein 20 mg/kg.
Így kerül bele a morfium
Normális esetben az érett, kíméletesen felnyitott gubóból származó étkezési mák magjában az alkaloidok csupán nyomokban fordulnak elő, elsősorban a mákgubóból származó törmelék, por tartalmazza, mely tisztítással, mosással szinte teljesen eltávolítható.
Megnőhet a mákmag alkaloid-tartalma, ha a betakarítás, feldolgozás során a mákmag a növény egyéb részeivel nagyobb mértékben szennyeződik, különösen, ha a betakarításnál a mák nem volt egyenletesen érett, vagy ha a rovarok megrágják a gubót, s emiatt a máktej (latex) beleszivárog a tokba és így a magok felületére.
A szennyeződés miatti morfin-tartalom jelentősen nagyobb, ha gyógyszergyártás céljára termelt, magas alkaloid-tartalomra kinemesített ipari mák magjáról van szó, és/vagy ha nem végzik el megfelelően a mag tisztítását. Magas alkaloid tartalmú mák egészségi panaszokhoz (pl. szédülés, fejfájás, hányinger), morfin-mérgezéshez vezethet.