Gazdaság

Folytatódik a bújócska az IMF-fel

A magyar főtárgyaló szerint lehetséges, hogy a végén az számít majd eredménynek, ha mégsem lesz megállapodás.

Varga Mihály tárca nélküli miniszter azt reméli, hogy a szóbeli egyeztetéseket követően érdemben is felgyorsulhatnak a pénzügyi védőhálóról szóló tárgyalások Magyarország, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió között. Magyarország is jelen lesz az IMF október 14-i tokiói közgyűlésén, amelyen az országot a főtárgyaló képviseli, és a tervek szerint találkozik majd Olli Rehnnel, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosával is.

Szűk két nap

Varga a Heti Válasz című lapnak elmondta: a hét elején Barbara Kauffmann-nal, az Európai Bizottság küldöttségvezetőjével tárgyalt a kormány Budapesten. Kauffmann az ország ellen korábban indított túlzottdeficit-eljárás miatt érkezett Magyarországra.

Az Orbán-kormánynak október 5-ig be kell mutatnia, milyen intézkedéseket tervez annak érdekében, hogy az államháztartási hiány három százalék alatt maradjon. Az Európai Bizottság ez alapján fog dönteni októberben, vagy legkésőbb november elején arról, hogy felfüggeszti-e az ország uniós támogatásait vagy sem.

Újratervezés?

Varga megjegyezte: a küldöttségvezető arra is kíváncsi volt, mit válaszol a kormány az IMF-nek, amely további pontosításokra szólította fel a magyar kormányt az alternatív tárgyalási javaslat kapcsán. Mivel a valutaalap alacsonyabb növekedést vár jövőre annál, mint amivel a kormány számol, ezért tudni szeretné, milyen hiánycsökkentő intézkedéseket tervez szükség esetére a kabinet.

A magyar főtárgyaló kijelentette: „mi a bővülés mértékét másképp ítéljük meg, így az ebből fakadó különbség nagyságát 300-350 milliárd forintra tehetjük. Július óta csak rosszabb adatok jöttek ki a gazdaságról, ezért a kormány nem tudja elkerülni, hogy ne vizsgálja felül a gazdasági növekedésre vonatkozó terveit. Ha mindenhol visszavesznek a növekedésből Európában, akkor mi sem engedhetjük meg magunknak, hogy úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna. Magyarország mérete és beágyazottsága miatt nem lehet külön világ a világban.”

C-vitamin

Varga úgy látja, a valutaalapra azért van szükség, mert bizonytalan időszak előtt áll az európai gazdaság, a tagországok súlyos gondjai kiszáríthatják az állampapírpiacokat, és Magyarország magas adósságállománya miatt ellehetetlenülhet az ország finanszírozása. „Az IMF-megállapodás olyan, mint a C-vitamin: nem véd ugyan a meghűléstől, de ha már megfáztunk, segít minél hamarabb meggyógyulni” – tette hozzá.

Utalt arra is: a gazdasági növekedés beindulását annyiban tudná segíteni a megállapodás, hogy a megkötését követően a kockázati felárak csökkenhetnek, s az így felszabaduló pénz gazdaságfejlesztésre mehet. Arra a felvetésre, hogy meddig húzhatja ki az ország IMF-hitel nélkül, elmondta: ha az elemzői véleményeket olvassa az ember, az az érzése támadhat, hogy Magyarországnak nem is kell a segítség, mert viszonylag kedvező a nemzetközi helyzet, a magyar kormánynak pedig van pénze, s 2013 közepéig biztosan finanszírozni tudja az országot, szerencsés helyzetben akár tovább is.

Meddig húzzuk?

Arra a kérdésre, hogy mennyit kell még várni a megállapodásra, a miniszter a következőket válaszolta: „amikor a miniszterelnök felkért a tisztségre, arra a kérdésre kellett válaszolnom, hogy mi minősülhet majd a munkám eredményének. Szerintem az, ha az ország finanszírozása és működése számára sikerül a legkedvezőbb feltételrendszert kialakítani. Éppen ezért könnyen lehetséges, hogy a végén az számít majd eredménynek, ha mégsem állapodunk meg az IMF-fel. Személyes meggyőződésem továbbra is az, hogy egyezségre kell jutnunk. Ezt persze nem lehet évekig elhúzni. Ezért is kötöttem ki a magam számára egy határidőt. Remélem, még annak letelte előtt sikerül a józan ész és a nyilvánosság elvárása szerint megkötni a megállapodást.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik