Gazdaság

200 milliárdos adócsökkentés a láthatáron

forintok (forintérmék)
forintok (forintérmék)

Matolcsy György azt mondta, hogy kis intézkedések lesznek, de "könnyítenek, gyorsítanak és olcsóbbá teszik a vállalkozások életét". Emellett megszűnik a szuperbruttó, ami 100 milliárd forintot hagy a családoknál.

Újabb adócsomagot vihet a kormány a parlament elé az Origo információi szerint. A lap úgy tudja: a kormány újabb, közel háromszáz paragrafusból álló adócsomagot készít, s már csak kisebb simításokat végeznek a pakkon, a kormányzati elképzelések szerint a törvényjavaslat még a héten vagy a következő héten a parlament elé kerül.

A legnagyobb tétel, hogy a személyi jövedelemadóban eltűnik a félszuperbruttósítás (a havi 202 ezer forint feletti jövedelmet fel kell most szorozni 1,27-tel, az így növelt összeg az adóalap), így jövőre mindenkire 16 százalékos szja-teher vonatkozik. Ezt csak megerősíti a csomag, mert már törvénybe van foglalva, és ezzel összefüggésben néhány technikai módosítást hajt végre – jegyzi meg a cikk.

Szintén jelentős változás lehet, hogy a kormány javaslata szerint az elhunyt személy házastársa is ingyenesen örökölhet lakást vagy bármely más vagyontárgyat, az első lakáshoz jutó fiataloktól kevesebb illetéket szed majd be az állam, mint ma, 150 ezer forintnyi szja-tartozásunkat hat hónap alatt elég részletekben törlesztenünk.

„Kis intézkedések”

Az újonnan tervezett adóváltozások 150-200 milliárd forinttal csökkentik a vállalkozók terheit – közölte a nemzetgazdasági miniszter kedden, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. konferenciája után. Matolcsy György szerint kis intézkedések jönnek, de “könnyítenek, gyorsítanak és olcsóbbá teszik a vállalkozások életét”. Alapvetően olyan mozzanatokról van szó, amelyek vagy az adórendszerben lévő terheket csökkentik, vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által az adóhatékonyság ügyében tett lépéseket teszik egyszerűbbé.

A miniszter hozzétette: azzal, hogy véglegessé, teljessé teszik az egykulcsos, 16 százalékos adórendszerre történő átállást, 100 milliárd forinttal több pénzt hagynak a családoknál. Ez szintén segíti a vállalkozókat, mert több lesz a vásárló. Arra a felvetésre, hogy honnan lesz erre fedezet, kijelentette: minden, ami a bürokráciát csökkenti, a vállalkozókról terhet vesz le, ingyen van az állam szempontjából. A családoknál maradó 100 milliárd forintot pedig betervezték a 2013-as költségvetésbe.

Jelentős különbség

Matolcsy György elismerte: 300-350 milliárd forintos eltérés mutatkozik a kormány és a nemzetközi szervezetek költségvetési hiányra vonatkozó számításaiban. Ennek egyik oka az, hogy a kabinet biztosra veszi, 3 százalék alatt lehet tartani a jövő évi büdzsé hiányát, az IMF és az EU azonban messze nem ennyire optimista.

Emellett eltérőek az álláspontok arról is, hogy ki milyen intézkedéseket tartana szükségesnek. A nemzetgazdasági miniszter szerint a tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter, Varga Mihály a napokban még nyilatkozni fog erről.

Ha kíváncsi arra, hogy a kormány mit üzent legutóbb az IMF-nek, akkor kattintson ide.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik