mol
Gazdaság

Olajozott elbocsátás után 300 milliárdos fejlesztés

mol (mol nyrt, )
mol (mol nyrt, )

A következő 2-3 évben összesen 300 milliárdos építkezésbe kezd a cég az ország több pontján, ezek ötezer új munkahelyet teremthetnek.

Elbocsátja 700 dolgozóját a Mol, csoportos létszámleépítés keretében – erősítette meg a közrádió hírműsorának a cég kommunikációs igazgatója. A magas olajárak miatt egyre nehezebb helyzetbe kerül a finomító üzletág, csökken a kereslet, ami miatt nő a cég vesztesége – magyarázta a létszámleépítés okait Szollár Domokos.

Mint mondta: rövidesen megkezdődnek a tárgyalások a leépítésről, ami a csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinátot is érinti. Fele-fele arányban fizikai és szellemi foglalkozásúakat küldenek el, a leépítésnél a leghumánusabb megoldásra törekszenek, folyamatosan egyeztetnek az érdekképviseletekkel, amelyekkel már felvették a kapcsolatot, a konzultáció várhatóan már jövő héten elindul. Döntés október végén születhet, az elbocsátás várhatóan jövőre kezdődik.

A kommunikációs igazgató beszélt arról is, hogy több százmilliárdos beruházást is tervez a Mol, ami munkahelyeket teremt, többet, mint ahány embert most elküldenek. A következő 2-3 évben összességében 300 milliárdos építkezésbe kezd a cég Magyarország több pontján, ami a számítások szerint 5 ezer új munkahelyet teremt. Szollár hozzátette: Európában minden ötödik finomítót bezárnak, a Mol viszont fejlesztéssel próbálja elkerülni a válságot.

Megvenné a szlovén Petrol 26 százalékát
Nem kizárt, hogy a Mol megveszi a szlovén Petrol olajipari vállalat részvényeinek 26 százalékát – értesült a Finance című szlovén gazdasági szaklap.Az újság forrásai megjelölése nélkül azt írja, hogy a magyar olajcég vélhetően azt a pakettet venné át, melyet az Istrabenz szlovén holding és a Kapitalska Druzba részvénytársaság értékesít – jelentette a Bloomberg.

A Mol már jelen van a szlovéniai piacon, 37 benzinkutat működtet. A Mol és a Petrol együttműködése már öt éve szóba került Dimitrij Rupel akkori szlovén külügyminiszter budapesti látogatásakor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik