Gazdaság

Kövér László figyelmeztette az IMF-et

A házelnök kijelentette: csak gazdasági természetű feltétele lehet a segítségnyújtásnak. Szerinte ezzel Berlinben is tisztában vannak.

Az Országgyűlés elnöke az Európa Tanácshoz (ET) tartozó országok parlamenti elnökeinek konferenciáján, Berlinben beszélt erről. A tanácskozás előtt kétoldalú találkozója volt a német parlament alsóháza, a Bundestag elnökével, Norbert Lammerttel.

Elmondása szerint vendéglátója kijelentette: az európai válságkezelés során mindenkinek a maga problémáját kell megoldania, viszont ha ehhez közösségi segítséget igényel, akkor bizonyos feltételeknek meg kell felelni. „Abban értettünk egyet, azt sikerült tisztáznunk, hogy ezek a feltételek, ha már pénzről van szó, csak gazdasági természetűek lehetnek, politikaiak nem” – jegyezte meg Kövér László.

A házelnök elmondta: az Európát ma sújtó válság nem elsősorban pénzügyi-gazdasági, hanem morális természetű. Szerinte az elmúlt 20-30 évben „a demokráciák alól kimosódott az a közös értékalap, amely ezeket a demokráciákat létrehozta”. „Alapvető kérdésekben nagyon is eltérő módon gondolkodunk” – jegyezte meg.

Kövér szerint Magyarország nem a vélt vagy valós hibáiért került a szőnyeg szélére és a nemzetközi fórumok érdeklődésének homlokterébe, “hanem mert sokak számára már halálra ítélt vagy ódivatú, kimúlóban levő értékeket elevenítettünk fel, és tettünk a politikánk középpontjába, ami nem mindenki számára elfogadható”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik