Gazdaság

Nem csúszik az elektronikus útdíjtender

autópálya (sztráda, )
autópálya (sztráda, )

Két óriáscég szinte biztos, hogy ringbe száll, ha megteheti. A szaktárca továbbra is azzal számol, hogy jövő júliustól már az új rendszer szerint fizetnek a teherkocsik.

Szeptember második felében írhatja ki az Állami Autópálya Kezelő Zrt. a megtett távolsággal arányos, elektronikus útdíjszedési rendszer kiépítéséhez szükséges eszközök beszerzését célzó tendert. Mivel a közbeszerzés indítását korábban is erre a hónapra ütemezték, így nincs érdemi csúszás – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI megkeresésére.

Ezzel tulajdonképp a Népszabadság hétfői cikkére reagáltak, amely szerint vagy jelentős késedelmet szenved az új szisztéma startja, vagy olyan megoldással választják ki a győztest, amellyel Európára szóló botrányt kockáztatna a kormány. Az NFM hangsúlyozza: változatlanul jövő júliusi bevezetéssel számolnak, és ehhez igazodó ütemezést várnak a közbeszerzésen induló pályázóktól is.

Az új rendszerben kizárólag a tehergépkocsik fizetnek a megtett távolsággal arányos díjat az autópályákon, autóutakon és egyes főútszakaszokon, összesen 6318 kilométeren. A 3,5 tonna feletti járműveknek az M0 útgyűrű és az azon belüli gyorsforgalmi szakaszok, valamint az M31 kivételével a teljes gyorsforgalmi hálózat díjköteles lesz. A személykocsik és autóbuszok a jelenleg is működő e-matricás rendszerben maradnak.

A szisztéma bevezetéséről szóló kormányhatározat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. Ebből egyebek mellett kiderül, hogy a kabinet 42 milliárd forintot szán a rendszer tervezésére és kiépítésére, és már a jövő évi büdzsében 75 milliárd forintos bevétellel számol.

A közelmúltban már több cég jelezte érdeklődését a tender iránt, így például a Deutsche Telekom érdekeltségébe tartozó T-Systems Magyarország Zrt., valamint az EFKON Group.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik