Gazdaság

Orbán 38 milliárddal többet is összekólázhatott volna?

Orban-a-kolagyarban(2)(960x640)(1).jpg (orbán viktor, kóla)
Orban-a-kolagyarban(2)(960x640)(1).jpg (orbán viktor, kóla)

A Napi Gazdaság szerint óriási veszteséget okozott, hogy a kormányfő későn koccintott a Coca-Colával. Akár hússzor nagyobb értékű beruházásra is esélyes lehetett volna a gyár

Eső után köpönyeg – a lap röviden így értékeli, hogy kormányfő immár igyekszik békejobbot nyújtani a multiknak. A miniszterelnök egy hónapja a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. dunaharaszti üzemében felavatta hazánk legnagyobb kapacitású, fémdobozos üdítőitalokat előállító gyártósorát, stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a társasággal.

Ez a Napi Gazdaság szerint megkésett lépés volt, addigra a gyár lecsúszott egy 40 milliárd forintos beruházásról. A lap úgy tudja, a hazai egység jól jöhetett volna ki a Coca-Cola európai üzemei közötti átszervezésből, ráadásul a dunaharaszti gyárat eleve úgy alakították ki, hogy alkalmas legyen a rugalmas bővítésre, de a terveket a népegészségügyi termékadó (neta) és a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika keresztülhúzta.

A kétmilliárd forintos projekt − a lap névtelenséget kérő forrásai szerint – azért valósult meg, mert bonyolultabb lett volna leállítani, mint befejezni. A szerény bővítés ahhoz képest jó eredmény, hogy akár a hazai gyártást is felszámolhatták volna – teszi hozzá a lap, részletesen ismertetve, milyen beruházásokról csúsztunk le.

A Coca-Cola HBC Magyarország minderre nem akart reagálni, de Dimitris Lois, a 28 országot átfogó Coca-Cola Hellenic cégcsoport vezérigazgatója külön kimelte a gyáravatón, hogy Orbán Viktor arról biztosította, Magyarországon mind a politikai, mind pedig a gazdasági környezetben stabilitásra, megbízhatóságra számíthatnak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium július 9-én jelentette be, hogy stratégiai partneri megállapodást köt a Coca-Cola HBC Magyarország Kft.-vel magyarországi termelésének bővítése és a beszállítói együttműködés szélesítése érdekében. A megállapodás keretében a nagyvállalat erősíti a magyar beszállítók jelenlétét ellátási rendszerében. Az MSZP a chipsadó körüli álszent, lobbiérdek által vezérelt ködösítés részének nevezte a Coca-Colával kötött stratégiai megállapodást. A legfrissebb adatok szerint a Coca-Colának egyre jobban megy.

A Coca-Cola pontatlan és félrevezető információkról ír:

A Coca-Cola közleményben reagált a Napi Gazdaság cikkére. Ezt írják:

“A Napi Gazdaság 2012. augusztus 24-ei számában megjelent, ”Óriási a veszteség – Orbán későn koccintott a Coca-Colával” című cikkében a Coca-Cola Hellenic beruházásairól, azok helyszínéről és nagyságrendjéről több helyen pontatlan és félrevezető információkat közöl, ezért kérjük, hogy a cikk állításait ennek figyelembevételével kezeljék.

A cikkben említett beruházások semmilyen módon nem érintik a Coca-Cola Hellenic jövőbeni magyarországi fejlesztéseit.”

Szerkesztőségünk további kérdéseket intézett a Coca-Cola felé, hogy megtudja, mik ezek a pontatlan és félrevezető információk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik