Gazdaság

Drágább lett a rekordtűzijáték

Tuzijatek(1)(960x640)(1).jpg (tűzijáték, )
Tuzijatek(1)(960x640)(1).jpg (tűzijáték, )

Közel félmillióan nézték a helyszínen a budapesti augusztus 20-i tűzijátékot, ami színpompásabb volt, mint tavaly, és 18 millióval került többe.

Az idei tűzijáték 150 millió forintba került, s az ünnepség összköltségét 270 millió forint alá tervezték. Tavaly még 132 millióból hozták ki az esti durrogtatást, és 350 millió körül volt az összköltség. Vagyis összességében takarékosabbra tervezték idén a rendezvényt, mint tavaly.

Talán még emlékszünk, tavalyelőtt (a nagy árvíz évében) ingyen volt maga a tűzijáték (a Kopola Kft. 50 milliós felajánlása révén), de az augusztus 20-i rendezvény összes költsége még úgy is 150 millió forintnyira rúgott. Ez feleannyit jelentett, mint amennyibe az egy évvel korábbi rendezvény került.


Fotó: MTI / Kovács Attila

Az idén rekordmennyiségű, mintegy 20 ezer pirotechnikai látványelemet lőttek fel a tűzszerészek, ebből ötezer volt a bomba. Három uszályról és a Lánchídról indították a rakétákat (a Citadelláról kivételesen nem, ami a tűzoltók dolgát tette egyszerűbbé). A Duna-partról közel félmillióan nézték a színpompás parádét. Szerencsére az időjárás az idén nem komiszkodott, s a tűzoltóknak sem kellett beavatkozniuk a tűzijátéknál.

A nap folyamán több hagyományos rendezvény is várta az érdeklődőket, így például a 2010 óta megrendezett Magyar ízek utcája, ahol 300 ezren jártak. A Parlamentbe szabad volt a bejárás – 14 ezren látogattak el oda, míg az olimpikonok köszöntésén, a Puskás Stadionban 15 ezer ember vett részt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik