Gazdaság

Széfet „fúrt” az adóhatóság

széf (széf, pénz,)
széf (széf, pénz,)

Adótartozás fejében banki széfet nyittatott ki az adóhatóság. Szerencséjük volt: az ott talált 140 milliónyi forint és deviza majdnem teljesen fedezte is az adózó tartozását. Máskor is éltek már ezzel az eszközzel.

Komárom megyében az egyik bank a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) érdeklődésére nemcsak azt közölte, mennyi megtakarítása van az ügyfelének, hanem azt is, hogy széfet bérel náluk. Az adózó 170 millióval volt sáros a hatóságnak (adóhiány plusz bírság és pótlék), s ennek nagy részére (140 millióra) fedezetet nyújtott a széfben talált pénz.

Az adós és közeli hozzátartozója végrehajtási kifogással élt. Azt állították, a pénz nem a széftulajdonosé volt. Azonban mivel ezt nem tudták igazolni, ezért a felettes adóhatóság a kifogásukat elutasította.

Máskor is foglaltak már le széfet

A hatóság közleményéből az nem derül ki, hogy máskor is volt-e már hasonló banki „elszólás” és széffoglalás. A Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) viszont megtudtuk: ez az adóvégrehajtásban sokéves gyakorlat, több esetben is előfordult már. Hogy hányszor, azt nem közölték.

Mégpedig azért, mert a törvény szerint a végrehajtási eljárásban a NAV élhet a széffoglalás lehetőségével is. S ha a pénzintézetek megmondják, hogy az adóvégrehajtás alá került ügyfélnek van széfje, le is foglalják azt.

Az adóhatóság közleményére felfigyelő Dr. Vilmányi és Társa Ügyvédi Iroda közgazdásza azt mondta megkeresésünkre, hogy még nem hallott ilyenről. Kocsis Zoltán szerint nagy esély van arra, hogy a jövőben a végrehajtásoknál rákérdez a hatóság a bankunknál arra, van-e széfünk. A NAV válaszában erre a dologra nem tért ki. Bűncselekményből induló vagyonosodási vizsgálatnál viszont a közgazdász szerint nagyon is logikus lenne egy ilyen állandó kérdés bevezetése.

Mi a helyzet az otthoni dugi helyekkel?

Megkérdeztük, mi a helyzet az otthoni széfekkel, pénzes kazettákkal, párnacihában tartott pénzzel. Arra is ráteheti a kezét a NAV, ha tartozunk?

Kiderült, hogy ezeket is lefoglalhatják. Az otthoni széfekre az ingófoglalás általános szabályait kell alkalmazni. Ezért az adóvégrehajtó a lakásban (székhelyen) található bármilyen más tárolóeszköz (pl. szekrény, komód stb.) foglalásának szabályai szerint jár el akkor is, ha széfet vagy kazettát talál.

A végrehajtó ilyen esetben először felhívja az adóst a szekrény, széf, kazetta stb. felnyitására. Ha az adós a végrehajtó felhívásának nem tesz eleget – nem nyitja fel a lezárt tárolóeszközt – akkor az adóvégrehajtó a lezárt dolgot lakatos segítségével, hatósági tanú vagy a rendőrség jelenlétében felnyittatja.

Hova vezethet?

Kocsis Zoltán úgy véli, a széffoglalás gyakorlata messzire is vezethet. A NAV ugyanis mostanában nagyon rugalmasan reagál a változásokra, és tapasztalatait hamar beépíti a gyakorlatba. Elképzelhetőnek tartja, hogy az adóhivatal nemcsak adó-végrehajtási ügyekben fog rákérdezni a széfre.

A hitelintézetekről szóló törvény ugyanis nemcsak végrehajtással összefüggésben ad felmentést a banktitok alól az adóhivatal számára. Hanem minden adó-, vám- és társadalombiztosítási kötelezettség teljesítésének ellenőrzésével összefüggésben is – hívta fel a figyelmet.

S persze az ilyen ellenőrzés végén keletkező tartozást megállapító okirat végrehajtásánál is. Sőt, a jogalap nélkül felvett ellátás összegének megtérülése érdekében eljáró adóhatóságnak, vámhatóságnak, illetve társadalombiztosítási szervnek is jár a felmentés.

A konklúziót innentől kezdve mindenki maga vonhatja le – írta Kocsis az ügyvédi iroda blogján. – Mindenesetre adóhivatali szempontból nem létezik banktitok, sem adóellenőrzés, sem adóvégrehajtás esetén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik