Gazdaság

150 új munkahely Veszprémben

autógyár (autógyár, )
autógyár (autógyár, )

Bővítette helyi gyárát a Continental Automotive Hungary Kft. Csaknem 3 milliárd forintba került a beruházás.

Az új épületrészben 12 gyártósort indít a cég, továbbá kialakít egy úgynevezett magasraktárat. A projektet 512 millió forinttal támogatta az állam az Új Széchenyi Terven keresztül.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a pénteki avatóünnepségen elmondta: a fejlesztésnek köszönhetően 150 családban erősödik meg a hit, hogy munkával lehet előrejutni, az érdemek alapján lehet boldogulni, és a minőségi munkának megvan a honoráriuma itt Veszprémben és az országban is.

A veszprémi gyárat 1993-ban alapították, a kerékszenzorok fejlesztését 1997-ben kezdték el. 2000-ben szoftverfejlesztéssel bővítették a tevékenységet, egy évvel később szenzorfejlesztési központ lett, majd 2009-ben tesztpályát nyitottak, ahol az elektromos fékeket tesztelik. 2010-ben a Pannon Egyetemmel mesterképzést indítottak.

A Continental 46 országban 167 ezer főt foglalkoztat, 2011-es 30,5 milliárd eurós árbevételével a világ vezető autóipari beszállítóinak egyike. Magyarországon öt vállalattal és hét telephellyel van jelen, több mint hatezer embernek ad munkát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik