Gazdaság

Orbán állóháborúja miatt rángatják a forintot

A kormány fél éve halogatja az IMF-tárgyalások megkezdését, ezért a magyar a világ legnagyobb kilengéseket produkáló valutája.

A forint csaknem 8 százalékot vesztett az értékéből a dollárral és megközelítőleg 3 százalékot az euróval szemben május eleje óta. Ezzel a második legrosszabbul teljesítő deviza a Bloomberg figyelőrendszerében szereplő több mint 20 feltörekvő piaci valuta közül – közölte a napi.hu.

A várakozások a múlt héten váltak a leginkább pesszimistává, szinte mindenki a forint gyengülését jövendöli – derült ki az árfolyam romlása ellen védelmet nyújtó úgynevezett három hónapos risk reversal rate mutató alakulásából. A dollár ellen június 6-án mínusz hét százalékot jelzett ez a mérőszám, míg április 30-án csak mínusz négyen állt. Hétfőre is csak kissé, mínusz 6,5 százalékra javult a mutató.

Emellett a tízéves kötvények hozama héthetes magasságba emelkedett június 1-jén. A magyar állampapírok hitelbiztosítási felára (CDS) 96 bázisponttal nőtt májusban szemben a 71 pontos lengyel és a 21 pontos cseh adattal – írja összefoglalójában a Bloomberg.

A Crédit Suisse feltörekvő piaci stratégája a forint további gyengülésére számít, szerinte amíg egy konkrét segélycsomag nem szilárdítja meg a reményt, addig nincs esélye kitartó erősödésének.

Az OTP Bank elemzése is ezt fogalmazza meg, vagyis ha nem jön létre a megállapodás az EU-val és az IMF-fel, akkor csak idő kérdése, és a befektetők sorra szabadulnak meg a magyar értékpapíroktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik