Gazdaság

Hatmilliárdos rés van a BKV pajzsán

bkv (bkv, )
bkv (bkv, )

Mintegy hatmilliárd forintos veszteséggel zárta a múlt évet a BKV, miközben utasainak száma és menetdíjbevétele is emelkedett.

A 2010-es adatokhoz képest 1,3 százalékkal, 1 milliárd 392 millióra nőtt az utasok száma, az üzemi bevételek 131 milliárdról 133 milliárdra, a menetdíjbevételek pedig 49 milliárdról 51 milliárd forintra emelkedtek. A hiányt részben az okozza, hogy a BKV nem kapta meg a tervezett működési támogatást – derül ki a cég 2011-es üzleti jelentéséből.

A társaság üzemi tevékenységének eredménye 824 millió forintos nyereség – előre 1,4 milliárdos veszteséget terveztek -, ahogy az adózás előtti 5,8 milliárdos veszteség is jobb a vártnál, hiszen a cég úgy számolt, hogy 8,8 milliárdos mínusszal zárják a 2011-es évet.

A jelentésben megjegyzik, hogy az utasszám bővülése a 2010. januári sztrájk miatt következett be. Jelentősen csökkent a menetkimaradások száma, a 2010-es 551 ezerhez képest 2011-ben 310 ezer járat maradt ki. A menetdíjbevétel növekedése annak köszönhető, hogy az emelkedő üzemanyagárak miatt többen választják a közösségi közlekedést, valamint sikerült a bliccelést visszább szorítani.

A BKV tavaly december 31-i adósságállománya 64,6 milliárd forint volt, ez a tervezetnél 8,2 milliárddal alacsonyabb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik