Gazdaság

Ötből három ügyvéd nem adott számlát

A jog képviselői sem tartják be a jogszabályokat. Ez akkor derült ki, amikor budapesti ügyvédektől kértek tanácsot az inkognitóban lévő adóellenőrök.

A fővárosban ügyvédi praxist folytatók adózási hajlandóságát tették próbára a közelmúltban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kelet-budapesti Adóigazgatóságának revizorai. A szúrópróbaszerűen vizsgálat alá vont öt ügyvédnél, illetve ügyvédi irodánál igénybe vett próbaszolgáltatások során a „jog doktorainak” 60 százaléka nem adott nyugtát. Holott tőlük joggal várható el, hogy már csak hivatásukra tekintettel is betartsák a jogszabályokat, és ezzel maguk is erősítsék az adózási morált.

A pénzt ne hagyja otthon!

A NAV Kelet-budapesti Adóigazgatóságának revizorai a 2012. évre meghatározott – és ez év februárjában közzétett – ellenőrzési irányokkal összhangban adatgyűjtésre irányuló ellenőrzés céljából többek között ügyvédi irodák honlapjairól és a tárgykörrel foglalkozó internetes blogokból informálódtak.

Az adatok alapján öt, az adójog területét mélységeiben ismerő fővárosi ügyvéddel személyes konzultációra telefonon időpontot egyeztettek, amelynek során az egyik ügyvéd még figyelmeztette is az inkognitóban lévő ellenőrt, hogy a „pénzt nehogy otthon hagyja”.

Az előleget átvették, de számlát nem adtak

A fővárosi revizorok által előadott, jogi segítséget igénylő kérdés megválaszolása, illetve a felvetett probléma megoldására tett lépések megbeszélését követően az ellenőrzött ügyvédek közül hárman bizonylat nélkül vették át a konzultációs díjat, illetve az ügyintézéshez szükséges előleget. Ezek összege tízezer és egymillió forint között mozgott.

Bár az ellenőrzöttek meglepődtek, amikor a revizorok felfedték kilétüket, de jellemzően elismerték mulasztásukat és együttműködtek az adóhatósággal. Akadt azonban olyan ügyvéd is, aki eljárásjogi hibát próbált keresni az ellenőrök munkájában, sikertelenül.

A mulasztáson ért fővárosi ügyvédek a kiszabott bírságon felül bevallásaik utólagos ellenőrzésére is számíthatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik