Gazdaság

Törlik a kamarából a nem fizető cégeket

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) végső soron a kamarai regisztrációt elmulasztó cégek törlését fogja kezdeményezni - nyilatkozta Parragh László, a szervezet elnöke a Világgazdaságnak.

A lap szerdai számában emlékeztet arra: március elsején lejárt a kötelező kamarai regisztráció határideje, amelynek során a hónap végéig 5 ezer forint díjat kellett befizetniük az érintett vállalkozásoknak. Parragh László hangsúlyozta: a cégtörlés a folyamat legutolsó állomása lesz csak. Mint elmondta, a kamara jól halad az adatok feldolgozásával, ami 454 ezer cégnél már megtörtént, további 100 ezer jelentkezéssel várhatóan a hónap végéig végeznek.

“A befolyt díj meghaladja a kétmilliárd forintot, így elmondható, hogy aki regisztrált, az fizetett is” – mondta az elnök a lapnak. A nem fizető cégek “nem szerepelnek a kamara adatbázisában, az ilyen vállalkozások pedig nem léteznek a mi szemünkben, ezért kezdeményezni fogjuk az ilyen vállalkozások törlését, hiszen a végső cél a gazdaság kifehérítése” – tette hozzá az MKIK elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik