Gazdaság

Bankot kapott Matolcsy

A parlament keddi döntése után a nemzetgazdasági miniszter gyakorolhatja a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) Zrt. tulajdonosi jogait.

Matolcsy György erről szóló javaslatát az Országgyűlés 218 szavazattal, 47 ellenében fogadta el. A Ház az ezt megalapozó tavaly decemberi házszabály-módosítás óta először alkalmazta a kivételes sürgős tárgyalási rendet, amely lehetőséget ad arra, hogy két nap alatt fogadjanak el jogszabályokat, ülésszakonként hatot.

Az Eximbank és a Mehib Zrt. eddig is százszázalékos állami tulajdonban volt, részvényeik 75 százaléka azonban a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. tulajdonában állt. A törvénymódosítás kihirdetését követő napon ez a hányad is közvetlen állami tulajdonba kerül, a tulajdonosi, részvényesi jogokat pedig a külgazdaságért is felelős nemzetgazdasági miniszter, aktuálisan Matolcsy György gyakorolja majd. Az MFB a részvényeket ellenszolgáltatás nélkül ruházza át az államra, a jogszabály hatálybalépését követő nyolc napon belül.

A módosítást Matolcsy György a kormány külgazdasági stratégiájával indokolta, valamint azzal, hogy az MFB jelenleg csak köztes vállalkozás szerepét tölti be az állam és a két társaság között, a tulajdonosi joggyakorlás megosztása azonban indokolatlan több állami, illetve kormányzati szereplő között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik