Gazdaság

Internetes programmal is vezethetjük házi kasszánkat

Az emberek zöme egyik hónapról a másikra él, pedig nem ördöngösség félretenni.

Szinte mindenkivel előfordult már, hogy nem tudta megmondani, tegnap mire költötte el a pénzét, holott úgy emlékszik, semmit sem vásárolt. Üres a pénztárcánk, hónap vége előtt elfogy a fizetésünk, és nem tudjuk megmondani, pontosan mire ment el a pénzünk, pedig semmi látszata annak, hogy vettünk volna valamit. Bosszantó érzés, főképp akkor, ha fizetésünk éppen elég a kiadásaink fedezésére, avagy hó végén még kölcsön is kell kérnünk.

Egy nemrég megjelent kutatás szerint a lakosság 82 százalékának nincs megtakarítása, tartaléka, ami azt jelenti, hogy fizetésről fizetésre kénytelen boldogulni. A devizahitel és a gazdasági válság miatt sokan kerültek nehéz helyzetbe.

A hazai felelős szervezetek csak az utóbbi másfél évben kezdték el az ismeretterjesztő munkát a személyes pénzügyekkel kapcsolatban, amikor már az emberek többsége bajba került. Csekély számban található a személyes pénzügyeink kezelését segítő eszköz, segédlet, továbbá független, nem a pénzügyi vállalkozások értékesítési üzeneteit közvetítő információforrás.

Szerencsére ma már akad néhány kezdeményezés, ilyen például a Pénzmenedzser internetes oldal, amely egyrészt egy ingyenes online házi költségvetést kezelő program, másrészt független információforrásként segít a családi gazdálkodás újragondolásában, személyes pénzügyekkel kapcsolatos tájékozódásban.

Egy online házi költségvetési program előnye az otthoni számítógépünkön található táblázatos megoldás helyett, hogy bárhonnan elérhető (hamarosan mobil alkalmazásról is), így akár napközben is folyamatosan szerkeszthető, rendezhető.

A lakosság pénzügyi kultúrájának és tájékozottságának fejlesztése érdekében a PSZÁF kisfilmjei, a MNB Pénziránytű weboldala, és a Mindennapi Pénzügyeink program is segítséget ad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik