Gazdaság

Nem bíznak az államban a magánnyugdíj-pénztári tagok

Háromnegyedük nem mozdult, mindössze egynegyedük választotta a visszalépést.

A 100 ezer érintettből csaknem 24 ezren döntöttek úgy a megadott határidőig, március 31-ig, hogy visszalépnek az állami rendszerbe – jelentette be a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője. Binder István hozzátette, a szám még kis mértékben változhat, hiszen postai úton is lehetett jelezni a visszalépést, így előfordulhat, hogy nem minden értesítés futott be a mai napig.

A visszalépők a parlament döntése nyomán adómentesen vehetik fel reálhozamukat. Emellett ha a magán-nyugdíjpénztárból önkéntes nyugdíjpénztárba helyezik tagi kifizetéseiket – a reálhozamot és a tagdíjkiegészítést -, az összeg 20 százalékának megfelelő, de legfeljebb 300 ezer forintos adóvisszatérítést kaphatnak.

Az indoklás szerint így ugyanazokat a mentességeket és kedvezményeket vehetik igénybe, mint amelyek a korábban visszalépőket megillették.

Ha tisztán akar látni, olvassa el korábbi összeállításunkat arról, mi volt a tétje a választásnak, mennyit kasszíroznak a visszalépők, illetve mivel kell számolniuk azoknak, akik maradnak a magánpénztárakban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik