Gazdaság

Sikeres csődegyezséget kötött a Vegyépszer

A majdnem egy éve csődvédelem alatt álló Vegyépszer Hungária Zrt. megegyezett hitelezőivel.

A cég az MTI-vel közölte: a hitelezőkkel történt többszöri tárgyalás, valamint a csődmoratórium kétszeri meghosszabbítását követően – annak ellenére, hogy eszközeinek döntő része zálogjoggal terhelt, vagy óvadékban van – a társaságnak sikerült a többség számára elfogadható ajánlatot kidolgoznia.

Az egyezség alapján a hitelezők több mint egyharmada 48-55 százalék közötti, több mint fele 30 százalék feletti és kétharmaduk 20 százalék feletti kielégítést kap. Csak a 10 millió forint feletti követeléssel rendelkező hitelezők kapnak 10 százaléknál kisebb kielégítést. Az egyezséget az összes hitelezők szavazatszámai szerint számítva, a biztosított kategóriában 80 százalék, a nem biztosított kategóriában 76 százalék szavazta meg.

A Vegyépszer Hungária Zrt. 2011 májusában kért csődvédelmet a világgazdasági válság, illetve a magyar építőipar válsága, a banki hitelezések rendkívüli megszorítása, valamint a 2011. februárban kitört líbiai forradalom következtében megsemmisült eszközei és emellett közel 300 millió eurós projektjének meghiúsulása miatt. Ezt a Fővárosi Bíróság 2011. május 14-én jóvá is hagyta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik