Gazdaság

London szerint csúszik az IMF-megállapodás

A londoni elemzők másra számítanak, mint Rogán Antal.

Tekintettel a továbbra is fennálló nézetkülönbségekre az idei harmadik negyedév előtt már nem valószínű a megállapodás a magyar kormány, az EU és az IMF között – vélik a londoni elemzők.

Bár a jelenlegi külső piaci kondíciók közepette biztosítható a finanszírozás, annak középtávú fenntarthatósága érdekében Magyarországnak később szüksége lesz a megállapodásra – vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital a globális felzárkózó térségről befektetőknek összeállított, szerdán Londonban ismertetett negyedéves átfogó elemzésében kiemelte, hogy az év eddigi szakaszában az erőteljes globális kockázatvállalási készség a magyar piacoknak is segített, és a magyar állampapírok iránti kereslet lehetővé tette, hogy a kormány későbbre halasszon hozzávetőleg 4 milliárd eurónyi globálkötvény-kibocsátást.

Az idei első negyedévi forintadósság-kibocsátás valamivel a tervezett ütem előtt jár, május-júniusban azonban jelentős törlesztési kötelezettségek válnak esedékessé.
A Barclays Capital londoni közgazdászainak véleménye szerint mindent egybevetve Magyarországnak szüksége van a megállapodásra az IMF-fel és az EU-val, mert másképp “a középtávú finanszírozási program esetleg nem lesz teljesíthető”.

Rogán: bennünk megvan a nyitottság

Nem rajtunk múlik, hogy mikor kezdődnek el a tárgyalások az IMF-fel, bennünk megvan a nyitottság – jelentette ki Rogán Antal, a tárgyalóbizottság tagja az m1 Ma reggel című műsorában.

Ha sikerül a három vitatott témában (a jegybanktörvény, az Adatvédelmi Hivatal ügye, és a bírák nyugdíjazása) olyan megállapodásra jutni, hogy végre a parlament elé tudjuk terjeszteni a törvényjavaslatokat – ezek egyébként készen vannak, csak azokról az Európai Bizottsággal egyeztetnek -, és ezeket elfogadják , akkor elkezdődnek az IMF-tárgyalások.

Ezek reális idejét a második negyedévre tette, és szerinte akkor meg is állapodunk a valutaalappal. Nincs ugyanis hatalmas érdemi különbség a magyar kormány és az IMF álláspontja között a költségvetés és a gazdasági program tekintetében – szögezte le a fideszes politikus.

.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik