Gazdaság

Nem kapnak gyógyszert az adós kórházak

Ha előre fizetnek vagy ha életmentő készítményre van szükségük - csak ebben a két esetben szállít ezentúl a legnagyobb hazai gyógyszer-nagykereskedő, a Hungaropharma azokba a kórházakba, amelyek nem rendezik adósságaikat - írja a Világgazdaság.

A lapnak a cég vezérigazgatója, Feller Antal elmondta: a döntést azért kellett meghozniuk, mert kórházi kintlevőségeik annak ellenére nem csökkentek lényegesen, hogy az egészségügyi intézmények éppen adósságaik rendezésére kaptak a múlt év végén 27,5 milliárd forintot. A pénznek azonban március közepéig is csak egy csekély része jelent meg a beszállítók számláin.

“Nagyon távol vagyunk attól, hogy összes tartozásukat rendezzék a kórházak” – mondta a cégvezető, hozzátéve, hogy a vészforgatókönyvek szerint a mintegy 10 milliárdos, csak a gyógyszer-nagykereskedők felé fennálló kórházi adósság akár még nőhet is, ha a kórházátszervezések nyomán a ma még fizetőképes intézmények helyzete megváltozik.

Mindeközben az üzemanyagár emelkedése miatt növekednek a nagykereskedők szállítási költségei, a gyógyszergyárakat érintő megszorítások hozzájuk is begyűrűznek, a Széll Kálmán-terv közvetlen hatásaként – elsősorban a gyógyszerárak csökkentése és a támogatásátsorolások miatti forgalom-visszaesés következtében – jelentősen csökken a jövedelmezőségük. “Hosszú évekig türelmesek voltunk, az adósságok ellenére finanszíroztuk az egészségügyet, de most kénytelenek vagyunk a korlátozás mellett dönteni” – mondta Feller Antal a Világgazdaságnak.

Közben a Népszabadság arról ír, hogy külön törvényben rendezik a városi kórházak államosításának részleteit, az erről szóló javaslatot már a héten benyújthatja a kormány az Országgyűlésnek. Erről Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár beszélt a lapnak.

A gyakorlatban a városi kórházak államosítására csak a jogszabály elfogadása után kerülhet sor, de ennek május végéig meg kell történnie. A politikus szerint az intézmények átadás-átvételéről szóló külön törvény mellett szükség lehet a költségvetési törvény módosítására is, ám erről nem közölt részleteket.

A lap hétfői száma szerint a városi kórházak “fölgyorsított átvétele” a miniszterelnök személyes kérésére kezdődött el, az eredeti tervek szerint ugyanis ezek az intézmények csak 2013-ban kerültek volna állami tulajdonba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik