Gazdaság

Csúcson a benzinár – Tankolj keleten!

Szlovákiába és Ausztriába nem érdemes átugrani tankolni az úrvezetőknek, de a többi környező országba, főleg Ukrajnába igen. A március elsejétől érvényes új szabály szerint azonban ezt csak alkalmi jelleggel, maximum hetente egyszer tehetjük meg.

Bruttó 7-7 forinttal emeli a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Ezzel az üzemanyagok ára új csúcsra kerül, a benzin átlagára 437 forintra, a gázolajé pedig 439 forintra szökik fel. Az üzemanyag 18 százalékkal kerül többe most, mint tavaly februárban. Az egyes kutak árai között 20-25 forintos különbség is lehet, így érdemes lehet tankolás előtt kicsit körülnézni.

Csúcson a benzinár – Tankolj keleten! 1
Fotó: MTI / Balázs Attila

S hogy a határ közelében élőknek érdemes-e a szomszédba menni üzemanyagért?

A sógorokhoz most biztosan nem, hiszen Ausztriában még soha nem volt olyan drága az üzemanyag ára, mint most, írja az ORF. Nemrégiben átlépte a bűvös 1,5 eurót literenként (mintegy 441ft/liter) és a dízel ára is közelíti ezt az értéket. Úgy tudni, az osztrák kormány egyelőre nem avatkozik be.

A Magyar Autóklub adatai szerint Szlovákiában sem olcsóbb a benzin (1,489 euró, átszámítva 437 forint), mint nálunk. A gázolajért azonban jóval kevesebbet kell fizetni a szlovákoknál, mint nálunk (1,324 eurót, ami 389 forintra jön ki). Szlovéniában némileg hasonlóra számíthatunk, ott 1,406 euró (423 forintos benzin) illetve 1,324 euró (389 forintos gázolaj) körül vannak az árak. Romániában benzint átlag 5,61 lejért (377 forint), gázolajt pedig 5,91 lejért (398 forint) lehet venni, amiért már jócskán megéri átruccanni, s nemcsak a határszélen lakóknak.

Csúcson a benzinár – Tankolj keleten! 1

Még jobban megtérülhet egy szerb vagy horvát kitérő. Szerbiában ugyanis 139 dinár (367 forint) a benzin és 137,8 a gázolaj (364 forint), Horvátországban pedig 9,6 (374 forint) vagy 9,39 (366 forint) kunáért tankolhatnak a benzines illetve dieseles autók sofőrjei.

Az üzemanyag-turisták legkedveltebb célpontja minden bizonnyal továbbra is Ukrajna lesz, ahol a hazai ár kétharmadáért tölthetik tele a tankot. Az ukránoknál ugyanis 10,3 hryvna a benzin (287 forint) és 9,75 (272 forint) a gázolaj.

Szigorodtak a szabályok

Nem árt azonban tudni, hogy bár az unióban nincs vámellenőrzés, s bárki szabadon tankolhat a szomszédos országokban (tele tank + 10 litert), kereskedni nem lehet az ilyen úton behozott üzemanyaggal (vagyis nem lehet kivenni a tankból). És a tankot átalakítani sem szabad azzal a céllal, hogy valaki többet tankolhasson az olcsóbb benzinből a határon túl. Ha ugyanis észre veszik az átalakítást, akkor az autót lefoglalják, szétbonttatják, és csak bontónak lehet értékesíteni (ami főleg drágább autóknál lehet nagy érvágás – volt ilyenre példa a vámosok szerint).

A nem uniós ukrán határon 2010 óta azt a szabályt vezették be, hogy aki autóval lépi át a határt, annak kilépéskor és belépéskor is fel kell írnia a kilóméteróra-állást, az üzemanyag-szintet, az időpontot és a rendszámot – ezt számítógépbe rögzítik. A Nemzeti Adó – és Vámhivatal Vám és Jövedéki szóvivője, Suller Attila szerint az intézkedés miatt jelentősen visszaesett a határmenti forgalom.

Az idén március 1-től további szigorítás, hogy Ukrajnába csak alkalmi jelleggel (hetente egyszer) lehet átmenni tankolni. Aki pedig keresekedelmi céllal hoz be üzemanyagot, az addig nem lépheti át a határt visszafelé, míg ki nem fizeti rá az áfát és a jövedéki adót. E két intézkedés hatására már két hét alatt további 30 százalékkal esett vissza az ukrán határon a forgalom – mondta a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik