Gazdaság

Az EU-átlagnál jobban teljesített a magyar gazdaság

A mezőgazdaság és az ipar együttes teljesítménye 6,3 százalékkal nőtt, a szolgáltatásoké visszaesett – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentéséből. A lakossági fogyasztás is csökkent.

A bruttó hazai termék (GDP) a 2011-es év egészében 1,7 százalékkal nőtt, a tavalyi negyedik negyedévben 1,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit – közölte a KSH. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye egy negyedév alatt 0,3 százalékkal emelkedett. 2011-ben a bruttó hazai termék értéke folyó áron 28 154 milliárd forint volt, egy főre vetítve ez 2 millió 823 ezer forintot jelentett.

Jó volt a termés

A mezőgazdaság ugyan most átlagos teljesítményt mutatott, ám az előző évi alacsony szinthez képest ez mégis jelentős, 27,8 százalékos növekedést jelent. Ennek oka a tavalyi jó termés volt. Az állattenyésztés teljesítménye viszont már több éve változatlan. A mezőgazdaság 0,9 százalékkal járult hozzá a GDP-növekedéshez.

Az ipar 3,5 százalékkal teljesített jobban, mint egy évvel korábban, főként a feldolgozóipari 4,5 százalékos bővülés hatására. Az exportorientált vállalatok eredményei emelték a statisztikát. Átlag feletti bővülést mért a KSH a textília, a ruházat, a bőripari, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék, valamint a gumi-, műanyag és nem fém ásványi termék gyártásában.

Kevesebb számítógép, elektronikai, optikai termék készült hazánkban, ennek oka az exportkereslet visszaesése. A legnagyobb mértékben a villamos berendezések gyártása maradt el az egy évvel korábbitól.

Folytatódott az építőipar mélyrepülése, immár hatodik éve nem tér magához az ágazat. A visszaesés mértéke azonban nem olyan nagy, mint korábban – ennek oka a KSH szerint az út- és vasútépítési munkák elindulása. Az építőipar 0,1 százalékponttal mérsékelte a GDP növekedését.

A szolgáltatási szektor a korábbi trendekhez hasonlóan szintén negatív: 0,6 százalékos csökkenése 0,3 százalékkal húzta lejjebb a GDP-bővülést. Leginkább a pénzügyi, biztosítási, valamint az ingatlanügyletek estek vissza.

A háztartások tényleges fogyasztása 2011 utolsó negyedévében 0,1százalékkal mérséklődött. Az élvezeti cikkek, a lakberendezés, a szabadidős és kulturális szolgáltatások mennyisége kis mértékben emelkedett, míg a lakhatásra lényegében ugyanannyit költöttünk, mint egy éve. Az élelmiszerek fogyasztásában, a vendéglátás- és szálláshely-szolgáltatásoknál azonban csökkenést jelzett a KSH.

Magasabb, mint Európában

A hazai növekedés az Európai Unió átlagánál magasabb. Az Eurostat gyorsbecslése szerint az Európai Unió (EU27) bruttó hazai terméke 2011 negyedik negyedévében átlagosan 0,6 százalékkal bővült az előző év azonos negyedévhez viszonyítva. A tagországok felében – köztük Magyarországon is – az EU-átlag fölötti volt a növekedés. Hét tagországban: Cipruson, Görögországban, Hollandiában, Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban és Szlovéniában csökkent a GDP.

A régióban a legjobb értéket továbbra is Lengyelország mutatja, amely a harmadik negyedéves 4,2 után most 4,3 százalékkal bővült. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a magyar GDP-növekedés azt jelenti, hogy a felzárkózásunk folytatódik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik