Gazdaság

Megugrott a munkanélküliség Borsodban

Egy hónap alatt több mint tízezerrel nőtt a regisztrált állástalanok száma a megyében.

Az év első hónapjában több mint 76 ezren voltak munka nélkül Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – derül ki a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának adataiból. Ez 15 százalékos növekedés 2011 decemberéhez képest, ugyanakkor tavaly januárhoz viszonyítva csaknem négyezerrel csökkent az állástalanok száma.

A januárban utcára kerülők egy része tavaly még valamelyik közfoglalkoztatási programban vett részt. A mezőcsáti, az edelényi és a szikszó térségében 40 százalékos, az encsi és gönci körzetben pedig 50 százaléknál is magasabb az állástalanok aránya.

Az év első hónapjában 1200 pályakezdő fiatalt vettek nyilvántartásba, így számuk meghaladta a 8 ezret. Mindent egybevéve a borsodi munkanélküliségi ráta 26,3 százalék volt januárban, ez több mint 10 százalékkal haladta meg az országos 14,6 százalékos értéket.

Az év első hónapjában csaknem 9 ezer betöltetlen álláshelyre közvetítettek ki munkanélkülieket, a felkínált állások többsége valamilyen támogatási formához kötött volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik