Gazdaság

Itt vannak a megszorítások

Csökkennek a gyógyszertámogatások, bevezetik az útdíjat, leállítják a beszerzéseket. A szaktárca szerint egyébként minden rendben van a büdzsével.

A kormány nem hajt végre kiigazítást a költségvetésen, és annak elfogadott irányán sem változtat – közölte az FN24-gyel a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kormány gazdaságpolitikájának alapja „a költségvetési egyensúly helyreállítása melletti szilárd elkötelezettség, melyet következetesen érvényesíteni kíván”. Az a célkitűzés, hogy az államháztartás hiánya tartósan a GDP 3 százaléka alatt maradjon és évről évre folyamatosan csökkenjen.

A 2011. évi költségvetési hiány az eredeti előirányzat két és félszerese lett – írta a GKI egy elemzésében. Az egyszeri tételeket nem tartalmazó úgynevezett strukturális deficit a GDP 5-6 százaléka körül lehetett január elején, ennek leszorítása magyarázza a 2012. évi szigorításokat. A kutatóintézet szerint a 2012-re tervezett 2,5 százalékos államháztartási hiány elérése valószínűtlen. Ugyanakkor a kormányra nagy nyomás fog nehezedni, hogy egy esetleges gazdasági visszaesés során is 3 százalék alatt maradjon a deficit.

A nemzetközi pénzügyi válság korábban prognosztizált időszakának elhúzódására számít a kormány, ezért minden eszközt megragad annak érdekében, hogy a válság következményeit előrelátó módon kezelje, és a kitűzött államháztartási hiányt ne lépje túl. A 2,5 százalékos hiánycélt a kormány „minden körülmények között biztosítani kívánja” – közölte az NGM.

Nem megszorítás, hanem megújulás

Ezt strukturális intézkedésekkel kívánja elérni a kormány. Ennek a lépéseit határozták meg a 2012. és 2013. évi költségvetési hiánycél biztosításához szükséges további intézkedésekről szóló kormányhatározatban.

Megszorításokról természetesen nem esik szó a Magyar Közlönyben kedden megjelent szövegben. Hiszen – mint ahogy a miniszterelnök szóvivője, Szijjártó Péter korábban közölte – „megszorítások helyett megújítjuk és újjászervezzük Magyarországot: munkahelyeket teremtünk, egyensúlyba hozzuk a nyugdíjkasszát, átalakítjuk a közösségi közlekedés rendszerét, és tiszta, a közérdeket szolgáló gyógyszerár-támogatási rendszert hozunk létre”.

Több lépésben csökkennek a gyógyszertámogatások

A kormányhatározat arra utasítja a nemzeti erőforrás és a nemzetgazdasági minisztereket, hogy február 29-éig tegyenek javaslatot a kormánynak arról, hogy a 2012. évre hogyan lehet csökkenteni a gyógyszertámogatásokat. A következő évben, 2013-ban életbe lépő újabb támogatáscsökkentést viszont már korábban bejelentették a Széll Kálmán Tervben, ám ezenfelül további megtakarításra is szükség lesz. A két miniszter március 14-éig gondolkodhat azon, 2013-ban honnan lehet még pénzt szerezni.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara aggódik, hogy a támogatások további csökkentésével a gyógyszertárak árrésbevétele is alacsonyabb lesz, ez pedig akár a lakossági gyógyszerellátás súlyos zavarait is okozhatja. A 2012-es büdzsé a járóbeteg-gyógyszerkasszában az előző évi kiadáshoz képest már így is 100 milliárdos megtakarítást tartalmaz, a Széll Kálmán Terv pedig 2013-ra és 2014-re 120-120 milliárdos spórolást céloz.

Elvonnak a BKV-tól, útdíjat vezetnek be

A fővárosi helyi közösségi közlekedésre Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló törvény szerint 32 200 millió forint támogatási előirányzat szerepelt. Ennek csökkentésére február 29-ig kell kidolgozni egy koncepciót. A határozat itt 3 minisztert, a nemzeti erőforrás és a nemzetgazdasági mellett a belügyi tárca vezetőjét bízza meg. (A BKV már a korábbi előirányzati összeggel is pengeélen táncolt: január elején is a fizetésképtelenség veszélye fenyegette a társaságot, ám akkor egy nagyobb kölcsönnel megoldódott a helyzet. Ennek ellenére előfordulhat, hogy a vállalat nem tudja ellátni a feladatát, s a főváros tömegközlekedése megbénulhat.)

Az elektronikus útdíjfizetési rendszer részleteit március 14-ig a nemzeti fejlesztési és a nemzetgazdasági miniszter dolgozza ki. A rendszer a korábbi 2014 helyett már 2013. július 1-jén elindulna. Mint arról már korábban beszámoltunk: az egyik javaslat szerint fizetős lenne minden főút, a sztrádák városi elkerülő szakaszai és az M0-s is. A korábbi tervek szerint a megtett úttal arányos lenne a díj: például a teherautósok kilométerenként nagyjából 20 forintot fizetnének, az „úrvezetők” azonban alapesetben továbbra is matricavásárlók lennének, vagyis változatlanul átalánydíjat fizetnének. A szisztéma kiépítése 50 milliárdba kerülhet, de már az első évben 110 milliárdot hozhat az államnak, s ez az összeg tizenhárom év alatt 400 milliárd fölé nőhet.

Bútort, autót és számítógépet nem vesz az állam

A nemzetgazdasági minisztertől azonnali javaslatot vár a miniszterelnök, hogy hogyan lehetne kevesebbet költeni a 2012. évi fejezeti kezelésű előirányzatokra és az egyéb központi kiadásokra. Emellett beszerzési tilalmat rendel el az intézményi beruházásokra: nem lehet több bútort, személygépjárművet, informatikai eszközt és telefont venni. Ez a rendelet nem vonatkozik azonban a NATO-beszerzésekre, és egyes egyedi esetekben a tilalmat feloldhatja a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.

Az NGM szerint a beszerzési tilalom valójában nem is új intézkedés, már tavaly elfogadtak egy erről szóló határozatot.

“Kormányzati keménykedés”
További kormányzati lépésekre, „egy halom költségvetési keménykedésre” lesz szükség ahhoz, hogy idén a GDP 3 százaléka alatt lehessen tartani az államháztartási hiányt – jelentette ki Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke január közepén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik