Gazdaság

Folytatódik az M3-as autópálya építése

A sztráda 49. számú főúttól Vásárosnaményig való megépítésére írt ki közbeszerzést az infrastruktúra-fejlesztő. Az ajánlattétel határideje február 23.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kiírta a közbeszerzést az M3-as autópálya 49. számú főúttól Vásárosnaményig való megépítésére.

A NIF még 2009-ben két részre bontotta az M3-as autópálya Nyíregyháza-Vásárosnamény közti 45,7 kilométeres szakaszának építését – az autópálya jelenleg Nyíregyházáig tart. A szakaszhatár a 49. számú főút lett. A Nyíregyházától eddig tartó 34 kilométeres szakaszt – több jogorvoslat után – a C-S-K-K 2009 konzorcium építi 32 milliárd forintért.

A 49. számú főút és Vásárosnamény közötti szakasz kivitelezését a PT M3 Konzorcium nyerte meg. Az eredményhirdetést követően a Sedesa S.A. nyújtott be jogorvoslati kérelmet. A KDB megsemmisítette a NIF eljárást lezáró döntését. A NIF emiatt bírósághoz fordul, és eredménytelennek nyilvánította a második szakasz kivitelezésére kiírt közbeszerzést.

Ezért szükséges új közbeszerzés kiírása erre a szakaszra. Ennek az ajánlattételi határideje február 23. Az eredményhirdetés tervezett időpontja március 23., míg a szerződéskötésé április 2. A tervek szerint az építési munkák várhatóan 2013 szeptemberében fejeződhetnek be, vagyis ekkora vehetik birtokba az autósok a kétszer két sávos meghosszabbított sztrádát.

A fejlesztés az Új Széchenyi Terv keretén belül a Közlekedés Operatív Program égisze alatt, az Európai Unió támogatásával valósul meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik