Gazdaság

Válság ide, válság oda, íme egy sikeres magyar

Az energiaszektorból érkezett Az év üzletembere.

Az idén immár nyolcadik alkalommal, ünnepélyes gálaest keretében adták át az Ernst and Young Az év üzletembere díjakat Magyarországon.

A Független Bírálóbizottság döntése szerint 2011-ben Az év üzletembere Soós Csaba, az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. elnöke, a Példakép Zwack Péter, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának tiszteletbeli elnöke, a Merész újító Matusz Balázs, a Matusz-Vad Zrt. elnök-vezérigazgatója, és a Jövő ígérete Bolyki János, a Bolyki Szőlőbirtok és Pincészet tulajdonosa lett.

A bizottság indoklásában egyebek között megállapítja a győztes vállalkozó egy meghatározó piaci rés felismerésével robbant be a hazai piacra, majd a tőkepiac bizalmát és támogatását megkapva Európát is meghódította. A jelenlegi nehéz gazdasági helyzet ellenére a mindössze 4 millió forintos tőkével alapított vállalat mára egy 26 milliárd forintos tőzsdei céggé fejlődött. Piaci modelljük kiemelkedő, hiszen szolgáltatásuk révén ügyfeleik számára teremtenek megtakarításokat, biztosítva számukra a modern és biztonságos infrastruktúrát. Tevékenységük nemzetgazdasági szempontból is jelentőséggel bír, és a helyben megtalálható erőforrásokra koncentrálva a vállalat a fenntarthatóság jegyében működik. A fiatal vállalkozó stratégiai gondolkodása és dinamizmusa révén viszi előre, és fejleszti cégét. Bátor üzleti döntései mellett megfontolt és kiegyensúlyozott vezető, aki a fiatal tehetségek felkarolására, munkatársai fejlesztésére, támogatására is kiemelkedő hangsúlyt fektet.

Az Ernst and Young 1986-ban Amerikában indította útjára az “Entrepreneur Of The Year” (EOY) programot, az egyetlen nemzetközi, védjegyoltalommal ellátott üzleti díjat, amely az elismeréshez vezető erőfeszítésekről, kitartásról, hitről, valamint a kimagasló teljesítményt felmutató üzletemberekről szól. 2003 óta Magyarországon is odaítélik a kiemelkedő presztízsű kitüntetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik