Gazdaság

Kína magyar állampapírokat vesz

A Malév sorsáról egyelőre titkolózik a Pekingben tárgyaló Fellegi Tamás.

A többi között a belváros és a Liszt Ferenc repülőtér közötti vasúti beruházásról, valamint a tervezett logisztikai és kargóközpont megépítéséről is tárgyalt pekingi látogatásának első napján a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás megerősítette, hogy a kínai fél ígéretének megfelelően vásárol magyar állampapírokat és forintkibocsátású értékpapírokat is. A Malév sorsát érintő fejleményekről egyelőre nem árult el részleteket. A tárcavezető elmondta: utazásának egyik fő célja, hogy a szakértői egyeztetéseket követően politikai szinten is lezárjon már eldönthető kérdéseket, ügyeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik