Gazdaság

Európában aggódnak – Mi retteghetünk is…

Az európai piacokon kialakult kritikus helyzet megbénította a magyar piacokat.

A forint – ahogy arról korábban beszámoltunk – délelőtt két és fél éves csúcsra ért az euróval szemben (az árfolyam 311 forint fölé drágult). A részvénypiac esett: nem sokkal délután 4 óra után az index 3 százalékkal volt az egy nappal korábbi zárás alatt, az OTP 7,3 százalékos csökkenés után 3009 forinton járt.

A Magyarországgal kapcsolatos kockázatokat jelző mutató (CDS-felár) 550 pontra emelkedett, amely már szintén alig van a 2009 tavaszán elért értéktől (a csúcs 2008 őszén 630 bázispont volt). Sikertelenül zárult továbbá az Államadósság Kezelő Központ mai csereaukciója is, ahol az állami kibocsátó 2013-ban lejáró papírokat kívánt 2019-es lejáratúra cserélni, ám a kereslet túl alacsony volt, így minden ajánlatot visszautasítottak. (Csak emlékeztetésként: október végén, az uniós csúcsértekezlet várható eredményeivel kapcsolatos aggodalmak idején fordult elő először, hogy az ÁKK egy 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukciót sikertelennek nyilvánított.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik