Gazdaság

Róna Péter: ártó euró

Az ismert közgazdász a Duna TV Közbeszéd című műsorában azt mondta, Magyarországnak sohasem lesz eurója, az erre való törekvés csak káros hatásokkal jár.

A hirado.hu beszámolója szerint Róna Péter úgy vélte: az eurózóna nem egy optimális valutaövezet, abban az államok fejlettsége, szerkezete, versenyképessége jelentősen eltérő, ami fenntarthatatlan. Válsága az amerikai történésektől független, csak akkor lett volna elkerülhető, ha az övezet kizárólag a fejlettebb tagállamokból (Ausztria, Németország, Hollandia, Luxemburg, Belgium, esetleg Franciaország) állt volna össze, a fejletlenebbeknek pedig biztosította volna a felzárkózási lehetőséget.

A közgazdász szerint az euróövezet menthetetlen, a mag világpiaci versenyképességét a beszállító periféria – amelyhez Magyarország is tartozik – alulfejlettsége biztosítja. A beszállító viszont azért olcsó, mert nincs eurója. „Következésképp sosem lesz eurónk – érvelt Róna Péter, aki óriási tévedésnek nevezte, hogy Magyarországnak nem okozott volna akkora kárt a válság, ha már az eurózóna tagja. A csehek már évekkel ezelőtt bejelentették, hogy 2019-ben foglalkoznak az euró bevezetésének lehetőségével, a régióban a legjobb állapotban mégis Csehország van. Sokan gondolják, hogy a szlovákok jól jártak az euró bevezetésével, de miközben valóban vannak szép számaik, az eladósodásuk három év alatt megkétszereződött – hívta fel a figyelmet.

Róna Péter szerint a jövő évi költségvetés rozoga lábakon áll, és 2 százalékos zsugorodással kell számolni. Megszorítások és olyan növekedést előmozdító politika kellene, amely sokkal kevésbé támaszkodna a külföldi tőkére, sokkal jobban vigyázna a belföldi piacra, a hazai kis- és középvállalatok megerősödésére. Róna Péter nagy hibának nevezte az egykulcsos adót, a minimálbér emelését. Szerinte szembe kell nézni azzal, hogy Magyarországon van egymillió munkavállaló, akinek a képzettsége, képességei olyannyira hiányosak, hogy nem tudja kitermelni a minimálbérhez megfelelő értéket. Ami pedig a legfontosabb, hogy egyszerűen korszerűtlenné vált a magyar oktatás – tette hozzá a közgazdász.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik